Vesely a második szettben feladta, Fucsovics 32 között Wimbledonban

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 17:33
null
Fucsovics Márton a 32 között folytathatja Wimbledonban (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton szett- és brékelőnyben, 6:3, 5:4-re vezetett Jirí Vesely ellen 1 óra 38 perc játék után a wimbledoni teniszbajnokság második fordulójában, amikor cseh riválisa hátsérülés miatt feladta a mérkőzést. A magyar versenyző a harmadik körben a kilencedik kiemelt argentin Diego Schwartzmannal játszik.

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ
Fucsovics (magyar)–Vesely (cseh) 6:3, 5:4-nél Vesely feladta

Az első pillanatok nem a legmagabiztosabb játékot hozták Fucsovicstól, aki ezzel együtt is magabiztosan hozta az első játékot. 3:2-ig az volt az ember érzése, Vesely valamivel higgadtabb és pontosabban is hozza az adogatójátékait. A hatodik gémben, 30:30-nál ütött először kettős hibát a cseh, ez viszont rögvest sokba is került neki, Fucsovics az első bréklabdát ugyan még elhibázta, a másodikat már brékelőnyre váltotta. Innentől pedig nem is volt megállás, 42 perc után 6:3-mal a világranglista 48. helyén álló Fucsovics neve mellé került a szett.

Mindezt úgy, hogy Fucsovics az első szerváknál kifejezetten bizonytalan volt, alig 50 százalékban ütötte be őket, igaz, ha egyszer pontos volt az adogatás, már nem volt igazán gondja a labdamenetek megnyerésével: 83 százalékban hozta a pontokat, míg Vesely csupán 75-ben.

A második szett újabb Fucsovics-brékkel indult, így a magyar játékos számára bőven elegendő volt hozni a saját adogatásait, ezt pedig gémről gémre egyre magabiztosabban hozta is. 6:3, 4:2-nél újabb kulcsfontosságú játék következett: 15:0-nál Vesely volt túlzottan agresszív, a hálónál támadta Fucsovics labdáját, és mozdulat közben elcsúszott. Vagy egy percig a földön is maradt, majd a térdét és a hátát fájlalva végül visszakocogott a vonalra, hogy szerváljon – két ászt, a gémen belül pedig összesen már a harmadikat.

Csakhogy az esés nem maradt következmények nélkül, 6:3, 5:4-es állásnál, Fucsovics adogatása mellett 0:30-cal indult a gém, Vesely azonban egyre többször kapott a hátához, és előny ide vagy oda, ápolást is kért. Jött a gyúró, akivel konzultálva az öltözőbe vonult a cseh, majd néhány percnyi várakozást követően kiderült, onnan már nem is tér vissza a pályára.

Fucsovics ezzel 1 óra és 38 percig tartó meccsen bejutott a legjobb 32 közé.

„Magabiztosan mentem pályára, tudtam, hogy esélyes vagyok, csak nem szabad bénáznom" – nyilatkozta az MTI-nek Fucsovics a találkozó után.

Kiemelte, nem szeret balkezes játékossal játszani, mert „fordítva kell gondolkodni”, de szerencsére sikerült megoldania a feladatot. Megjegyezte, sajnálta a derekát meghúzó Veselyt, mert gyerekkoruk óta „labdázgatnak” együtt.

„Wimbledon eddig nem igazán sült nekem, nem is értem miért, pedig szeretek füvön játszani. Úgy érzem, most elkaptam a fonalat, nyerni akarok a következő meccsemen is” – tekintett előre a harmadik fordulóra az MTI által idézett magyar játékos.

Fucsovics a 32 között a kilencedik helyen kiemelt argentin Diego Schwartzmannal találkozik. A magyar játékos párosban és vegyes párosban is játszik a füves pályás Grand Slam-tornán: előbbiben az olasz Stefano Travaglia oldalán a Radu Albot, Nikoloz Baszilasvili moldovai, grúz kettőssel csap össze, míg utóbbiban – Babos Tímea partnereként – az indiai Sania Mirza és Rohan Bopanna ellen kezd.

Néhány másodpercet igénybe vehet a közvetítőmodul betöltése!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik