Wimbledon: Federer és Nadal miatt vagyok ma itt – Djokovics

Vágólapra másolva!
2021.07.11. 20:08
null
Djokovics (balra) a győztesnek járó serleggel, Berrettini (jobbra) és a vesztes járó tál (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a világelső Novak Djokovics négy játszmában legyőzte Matteo Berrettinit az angol nemzetközi teniszbajnokság döntőjében, s ezzel hatszor nyerte meg a tornát, s összességében 20. GS-tornagyőzelménél jár, amivel beérte Rafael Nadalt és Roger Federert a vonatkozó örökranglista élén. A döntő résztvevői a finálé után még a pályán beszéltek a találkozóról.

Elsőként a pályafutása során első alkalommal Grand Slam-torna döntőjében szereplő 25 éves olasz Matteo Berrettini szólt a centerpálya közönségéhez.

„Hihetetlen érzések uralkodnak bennem, nem is nagyon tudom, hogy mit mondjak. Az biztos, hogy Novak jobb volt nálam, gratulálok neki, sporttörténelmet ír és ezért minden elismerést megérdemel. Ami engem illett: nagyon boldog vagyok, hogy sikerült döntőbe jutnom, nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó döntőm, itt vagy egyáltalán GS-tornán. Megtisztelő volt itt lenni, egy óriási élmény volt az elmúlt két hét” – idézte a pályán a finálét követően megszólaló olaszt a BBC.

Novak Djokovics már rutinosan szólhatott a centerpálya közönségéhez, hiszen sorozatban harmadszor, összesen hatodszor nyerte meg a tornát.

„Először is óriási gratuláció Matteónak és a csapatának a nagyszerű versenyéhez és a döntőhöz is, kemény ellenfél volt, jó meccset játszottunk. Tudom, hogy nem a legjobb érzés elveszíteni egy döntőt, de Matteo nagyszerű karrier előtt áll, és ahogy ő is mondta, ez még csak a kezdet” – dicsérte ellenfelét Djokovics a döntő után.

„Wimbledont megnyerni mindig is nagy álmom volt gyerekként, és mindig is emlékeztetnem kell magam, hogy mennyire különleges is itt nyerni és mennyire nem szabad kézen fekvőnek venni a sikert” – árulta el a szerb világelső, aki kitért arra is, hogy újabb, 20. GS-trófeájával beállította Roger Federer és Rafael Nadal csúcsát a férfi egyes Grand Slam-tornagyőzelmek terén.

„Ez azt jelenti, hogy egyikünk sem fogja abbahagyni. Rafa és Roger sportágunk legendái, és a két legfontosabb játékos, aki ellen pályafutásom során pályára léptem. Miattuk ma itt vagyok. Megmutatták, hogy mit kell tennem, hogy fizikailag, mentálisan és taktikailag erősebb legyek. Az elmúlt 10 év egy elképesztő utazás, aminek még nincs itt a vége” – jelentette ki Djokovics és szót ejtett arról is, hogy a US Open megnyerésével összehozhatja a klasszikus Grand Slam-győzelmet, vagyis egy naptári éven belül nyerheti meg mind a négy GS-tornát, ami az Open-éra bevezetése óta csak Rod Lavernek sikerült 1969-ban.

„Határozottan el tudom képzelni, hogy ez megtörténik, remélem, lesz is rá esélyem. Nagyszerű formában érzem magam, úgy érzem, jól játszottam és az elsődleges célom, hogy a legjobb játékomat a Grand Slam-tornákon tudjam nyújtani” – közölte Djokovics.

TENISZ
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Matteo Berrettini (olasz, 7.) 6:7 (4–7), 6:4, 6:4, 6:3

A fináléról bővebben itt olvashatnak!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik