US Open: beadta az L2+balra kombót a friss GS-torna-győztes

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2021.09.13. 16:38
null
Nincs baja, ünnepel (Fotó: Getty Images)
A tenisztörténelem harmadik orosz férfi Grand Slam-torna-győztese, vasárnap óta Danyiil Medvegyev, aki valami egészen rendhagyó módon ünnepelte meg a pályán első GS-diadalát, amivel megakadályozta a szerb világelsőt, Novak Djokovicsot abban, hogy 1969 óta elsőként teljesítse a naptári Grand Slamet. Bemutatjuk a 25 éves oroszt, aki gyerekként előbb úszni kezdett, majd a videójátékok ejtették rabul.

A sportvilág jelentős része 1996. február 11-én leginkább San Antonio felé figyelt, aznap játszották ugyanis az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) All Star-meccsét, amelyen az első visszavonulása után visszatérő Michael Jordan is pályára lépett, s ha már ott volt, be is zsebelte a gálameccs legjobbjának járó MVP-díjat.

Ez azonban talán a legkevésbé sem érdekelte a világ másik felén, Moszkvában Szergej Medvegyevet és feleségét, Olgát, mert nyolc év után ismét gyermek érkezett a családba: a 12 éves Julija és a 8 éves Jelena után egy fiúnak örülhettek.

Nem meglepetés, a US Opent vasárnap megnyerő Danyiil Szergejevics Medvegyev a szóban forgó gyermek, aki meglehetősen későn, 9 éves korában kezdte el az aktív sportot: úszni kezdett. A lubickolás azonban nem tartott sokáig, mert az egyik első úszóleckék alkalmával édesanyja észrevett egy csoportos teniszoktatásról szóló reklámot, s a kis Danyiil édesapja támogatását is élvezve ütőt ragadott.

Jó alapokat kapott, egyik első edzője ugyanis Vera Zvonarjova korábbi trénere, Jekatyerina Krjucskova volt, ám szülei arra is figyeltek, hogy ne csak a sport terén képezze magát: csembalózni és gitározni is járatták. Hamar kiderült azonban: a tenisz az igazi, s további képzése céljából az egész családja Franciaországba költözött – a szülők a mai napig ott élnek, immár nyugdíjasként.

A profi tenisz világában 2016 tavaszán hallatott először magáról Medvegyev, amikor egy amerikai challengertornán rasszista megjegyzéseket tett az ellenfelére és a mérkőzést vezető székbíróra, amiért kizárták a tornáról. Egy évvel később viszont már az első ATP-torna-döntőjében szerepelt – kikapott Roberto Bautistától a Chennai Openen. Újabb egy év múlva jött az igazi áttörés: 2018-ban már első ATP-torna-győzelmét is megszerezte, Alex de Minaurt múlva felül a Sydney International döntőjében. Abban az évben még két további tornát is megnyert, az idény végén pedig a világranglista 16. helyén állt, s ő számított a legjobb orosznak a rangsorban.

17 ÉVE NEM TÖRTÉNT ILYEN

Az idei US Opent megelőzően legutóbb a 2004-es Roland Garroson avattak új Grand Slam-győztest mindkét nemben, akkor a férfiaknál az argentin Gastón Gaudio, a nőknél az orosz Anasztaszija Miszkina diadalmaskodott. New Yorkban Medvegyev és a brit tinilány, Emma Raducanu is először lett GS-bajnok.

Két évvel ezelőtt a még mindig csak 23 éves Medvegyev további szintet lépett, részt vett első GS-torna-döntőjében: Rafael Nadaltól kapott ki öt játszmában a US Openen, ám innentől már csak idő kérdése volt, hogy mikor szerzi meg első Grand Slam-győzelmét – miután Ivan Lendl és Andre Agassi után harmadikként döntőzött a US Opent felvezető négy észak-amerikai torna mindegyikén.

Ez az idő a harmadik fináléjában jött össze, s az ellenfél – ahogy az idei Australian Openen – ezúttal is a szerb világelső, Novak Djokovics volt, akit vasárnap este három sima játszmában múlt felül, hogy aztán 2 óra 15 perc játékot követően valami egészen szürreális módon ünnepeljen, mielőtt a hálónál kezet fog legyőzöttjével.

Medvegyev ugyanis egyik pillanatról a másikra egyszerűen oldalra dőlt, s fennakadt szemekkel, tátott szájából kilógó nyelvével mozdulatlanul feküdt a földön. A finálét követő sajtótájékoztatón persze elárulta, mi volt ez az ünneplés...

„Ezt csak az igazi legendák fogják megérteni: beadtam az L2+balra kombót” – jelentette ki az orosz.

Nos, mint kiderült, a FIFA-videojátékokban ezzel a kombinációval lehet előcsalogatni a gólt szerző játékoknál gólörömként azt a mozdulatsort, amit Medvegyev is előadott. S mint kiderült, már előre el is tervezte, hogy igazán különleges módon szeretné majd ünnepelni első GS-torna-győzelmét – még az idei Wimbledon alatt azon gondolkodott, hogyan ünnepel majd.

„Imádok fifázni a PS-en. Ez pedig a döglött hal gólöröm volt, és ha ismered az ellenfeled, aki ellen játszol, és fel akarod idegesíteni, sokszor fogod ezt csinálni ellene. Gólt lősz, vezetsz 5–0-ra, beadod a kombót” – mondta Medvegyev, aki azt is közölte, az öltözőben arról beszélgetett az ott lévő segítőkkel, hogy ezt a gólörömöt fogja előadni ünneplésként, ha nyer.

ÍGY NÉZ KI A JÁTÉKBAN MEDVEGYEV ÖRÖME

„Mindannyian azt mondták, ez nagyot fog szólni, legendás lesz. Nem azért csináltam, mert ezzel akarok bekerülni a hírekbe, sokkal inkább azért, mert különlegessé akartam tenni a győzelmem azoknak, akiket szeretek, és akikkel szeretek fifázni. Egyébként meg eléggé fájt, megütöttem magam, mert hát azért a kemény pálya végeredményben mégiscsak beton, de boldog vagyok, mert magam számára emlékezetessé tettem az ünnepelésem” – fogalmazott Medvegyev.

Ezek után már nem olyan meglepő, hogy Medvegyev számára a kikapcsolódást a videojátékozás jelenti, olyannyira, hogy az idei US Openre való megérkezése után nem sokkal bejelentette, hogy egy videojátékos termékek gyártásával foglalkozó márka nagykövete lesz a jövőben.

Azt maga árulta el korábban, hogy a három évvel ezelőtti házasságkötése mellett a videojátékozás visszafogása is hozzájárult ahhoz, hogy igazán beinduljon a pályafutása – pedig saját bevallása szerint 14-15 éves korábban volt olyan jó a FIFA-ban, mint a jelenlegi orosz nemzeti bajnok.

„Már profi teniszező voltam, de még nem voltam az első százban, és nagyon sokat edzettem akkoriban, nagyon ment a darálás, és sokszor csak nagyon későn kerültem ágyba. Egy különleges eset azonban nagyon megmaradt az emlékezetemben: egy alkalommal a haverjaimmal három nappal egy meccsem előtt este nyolckor elkezdtünk játszani, és reggel hétkor hagytuk abba. Ők akkor elmentek aludni, én meg reggelizni, mert nyolctól edzésem volt. Körülbelül húsz percre belealudtam a reggelibe, aztán mentem az edzésre. Az a torna nem sikerült valami fényesen” – emlékezett a német MyTennis oldal számára még tavaly nyáron az orosz.

Végül tehát a változtatás mellett döntött, s ma már jóval kevesebb időt tölt a videojátékokkal, aminek eredménye jó ideje meg is látszik a pályán.

US OPEN, NEW YORK (57 500 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Medvegyev (orosz, 2.)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 6:4, 6:4

A „döglött hal” magához tért (Fotó: Getty Images)
A „döglött hal” magához tért (Fotó: Getty Images)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik