Tenisz: korábbi barátnője bántalmazásával vádolják a balhés sztárt

CS. M.CS. M.
2022.07.05. 16:05
null
Bajban Nick Kyrgios? (Fotó: Getty Images)
Az ausztrálok balhés teniszezője, Nick Kyrgios remek első hetet zárt a jelenleg is zajló wimbledoni tornán, kedden pedig negyeddöntőt játszik a chilei Cristian Garínnal. Kyrgios azonban nem készülhet gondmentesen, hiszen hétfőn kiderült: augusztusban bíróság elé kell állnia, mivel korábbi barátnője bántalmazással vádolja.

 

Az ausztrál The Sidney Morning Herald értesülései szerint a 2022-es wimbledoni tenisztornán eddig remekül teljesítő Nick Kyrgiosnak augusztus 2-án bíróság elé kell állnia, mert korábbi barátnője, Chiara Passari azzal vádolja, hogy tavaly decemberben bántalmazta őt.

Egykori kedvese már decemberben megvádolta a nyilvánosság előtt a teniszsztárt, de akkor még csak azzal, hogy hűtlen volt – ennél most jóval többről van szó. A feljelentés híréről Kyrgios – aki szerdán negyeddöntőn játszik Wimbledonban a chilei Cristian Garínnal – kedd reggel értesült.

Ügyvédje szerint a teniszező komolyan veszi a feljelentést, együttműködik, és hivatalos közleményt is közzétesz majd ezzel kapcsolatban, de egyelőre nem szeretne nyilatkozni.

Az ügyre egyelőre az ATP képviselői és a wimbledoni szervezők sem reagáltak.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Stollárék sikerrel vették az első fordulót vegyes párosban

Tenisz
7 órája

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
9 órája

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
9 órája

Piros Zsombor szetthátrányból fordítva jutott be a döntőbe a brassói tenisztornán

Tenisz
10 órája

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
2026.07.03. 21:26

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 16:19

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 13:28

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 20:12
Ezek is érdekelhetik