Roland Garros: Fucsovics is kiesett egyéniben, Cilic a legjobb 32 között

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.26. 11:08
null
Továbbra sem tud nyerni Marin Cilic ellen Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Az első szettben nagyszerű játékkal került előnybe, de a második szett elvesztése után teljesen összeesett a játéka Fucsovics Mártonnak, aki négy szettben, 4:6, 6:4, 6:2, 6:3-ra kapott ki a horvát Marin Cilictől a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) második fordulójában. Ez azt jelenti, hogy az összes magyar főtáblás búcsúzott egyéniben.

 

ROLAND GARROS, PÁRIZS (21 256 800 euró, salak)
2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
FÉRFI, EGYES
Cilic (horvát, 20.)
–Fucsovics (magyar) 4:6, 6:4, 6:2, 6:3

ÖSSZEFOGLALÓ

Harmadjára készült Marin Cilic ellen Fucsovics Márton, akik ezúttal a francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) második fordulójában csaptak össze. A két fél korábban kétszer találkozott egymással, mindkétszer kemény pályán, és mindkét alkalommal a 2014-ben US Open-győztes horvát tudott diadalmaskodni. Ezt a sorozatot szerette volna most megtörni Fucsovics.

Ehhez méltóan kezdett az első szettben, hiszen a második fogadójátékában már volt négy bréklabdája, azonban egyiket sem sikerült kihasználnia. Végül 3:3-nál 40:30-ról fordítva elvette ellenfele kezdését, s ha nehézkesen is, de sikerült kiszerválnia a szettet, amiért még bréklabdát is hárított 5:4-nél. (4:6) A szettelőnyhöz fontos volt, hogy első és második szerva mögött is csupán hat-hat pontot bukott Fucsovics.

A második játszmában aztán ismét végig fej-fej mellett haladtak a felek, így 5:4-nél a szettben maradásért adogatott Fucsovics. Végül hárított egy játszmalabdát, de a másodiknál szélesre ütötte a ritörnt, így elbukta játszmaelőnyét. (6:4) Cilic játéka ekkorra már feljavult, első szervái mögött csak öt, míg másodiknál négy pontot bukott el, Fucsovics ezzel szemben sikeres első ütései után csak 57 százalékban volt eredményes (21 próbálkozás/12 sikeres).

A harmadik felvonásban fantasztikusan kezdett Cilic, már a második gémben brékelt, majd 4:1-nél három bréklabdája is volt, de ezeket nem sikerült kihasználnia. 4:2-nél aztán Fucsovics vissza is jöhetett volna a szettbe, de ez nem sikerült neki, 5:2-nél pedig 15-re elbukta az adogatását, így a szettet is. (6:2) A horvát ebben a játszmában adogatóként ellentmondást nem tűrően játszott, 24-ből csupán hat alkalommal veszített pontot.

Végül a negyedik szettben Fucsovics játéka teljesen összeomlott, percek alatt lett 4:0 az állás Cilic javára, s bár ekkor kettős brékelőnyéből egyet elbukott a horvát, a magyarnak már nem volt reális esélye visszajönni a mérkőzésbe. (6:3) Ehhez kellett, hogy Cilic 92 százalékkal hozza az első szerváit – 12 alkalomból csupán egyszer bukott pontot.

Fucsovics Márton búcsúja egyben azt is jelenti, hogy az öt főtáblás magyar közül már egy sincs talpon a Roland Garroson egyéniben.

JÁTÉKRÓL JÁTÉKRA

4. SZETT (6:3)

Úgy kezdte a kilencedik gémet Cilic, ahogy azt kellett: ütött egy ászt, majd két nagy szervával, és egy gyönyörű fonák egyenessel hamar három mérkőzéslabdához jutott. Végül 40:0-nál nagy szervát ütött, Fucsovics nem is mozdult a labdára, így egy ásszal megnyerte a szettet és a mérkőzést is Cilic. (6:3)

A nyolcadik gémben aztán Fucsovics nagyon jól ütötte meg a szerváit, semmire hozta az adogatását, de nem ez volt a legfontosabb Cilic számára. (5:3)

Akár a brék is összejöhetett volna, ehelyett egy újabb sima Cilic adogatást láthattak a nézők. Az első pont a horváté volt, ezután 15 mindnél Fucsovicsnak volt egy nagyon jó lehetősége előnybe kerülni, de túl rövidre sikerült a rövidítése. Cilic ezután már nem kegyelmezett, ütött egy nagy első szervát, amibe csak beleért magyar ellenfele, majd egy ászt is hozzátett, ezzel lezárva a gémet. (5:2)

Nagyot küzdött Fucsovics a hatodik játékban, hiszen két hosszú ütés után 0:30-as előnyt adott ellenfelének. Ezután Cilic kétszer is rontott, így hamar 30:30 lett – közben a magyar pedig edzőjével beszélt arról, hogy ellenfele jobbnál-jobb labdákat tesz vissza. Végül Fucsovics előbb Cilic hosszú ütésének köszönhetően gémlabdához jutott – ebben a szettben először –, majd egy jó szervával le is zárta a szervajátékát.(4:2)

A horvát aztán leutánozta ellenfele adogatójátékát, hiszen 15:0 után sorozatban három pontot bukott, majd hiába hárított egy bréklabdát ásszal, a másodikat egy rossz, hálóban kikötő rövidítés miatt nem tudta. (4:1)

Nem tudja összekapni magát játékban Fucsovics, még annak ellenére sem, hogy a hálóba vágta az első ziccert Cilic. A magyar 15:0 után előbb ellenfeléhez hasonlóan a hálóba ütött, majd egy kettős hibát vétett, végül bréklabdánál széles ritörnt ütött. Egyre közelebb a mérkőzés megnyeréséhez Cilic. (4:0)

Nem izzadt meg aztán a saját adogatójátékánál Cilic, hiszen a labdamenetek közül csak egyet rontott el 30:0-nál, így 15-re hozta a kezdését és megerősítette brékelőnyét. (3:0)

Fucsovics játéka kezd egyre inkább összeesni, az első pontját ismét bukta, majd hiába egyenlített kétszer is, 30:40-nél bréklabdához jutott Cilic. A magyar egy rövidítéssel próbálkozott, de nem sikerült a legjobbra, a horvát elérte, majd kihasználta a lehetőséget. (2:0)

Továbbra sem változik a helyzet, Fucsovics nem tud érvényesülni fogadóként. Cilic az első pontot könnyedén, a másodikat egy fantasztikus labdamenetben – Fucsovics láb között is ütött vissza labdát –, míg a harmadikat a magyar hibájának köszönhetően is hozta. Végül egy szép rövidítés kellett ahhoz, hogy semmire hozza az első gémet a negyedik szettben. (1:0)

3. SZETT (6:2)

Az első pontot még Fucsovics hozta a negyedik adogatójátékánál, de ezután Cilic sorozatban három pontot nyert, és két játszmalabdához jutott. Végül a magyar az első szerváját elrontotta, a második után kialakult labdamenetben pedig ő hibázott, így elbukta az adogatását és a második szettet is. (6:2)

Hosszú idő után először tudta megnehezíteni fogadóként Cilic játékát Fucsovics. A magyar 30:30-nál agresszív játék után nagyszerűen rövidített, így először jutott bréklabdához a szetten belül, de a horvát egy szép szervával hárította azt. Ezután az első adogatóelőnyt még hárította Fucsovics, de a másodikat nem tudta. Nehéz gém után a szett megnyerésének kapujában Cilic. (5:2)

Könnyen a szett megnyerésének kapujába kerülhetett volna Cilic, két bréklabdája is volt 15:40-nél, de az elsőt egy ásszal, majd egy gyönyörű, keresztbe elütött fonákkal egyenlőre hozta az állást Fucsovics. Ennek ellenére ismét a horvát jutott bréklabdához, de a magyar ezt is hárította, majd a második adogatóelőnyét kihasználva hozta a gémet. (4:2)

Továbbra sincs ellenszere Fucsovicsnak Cilic szervajátékára. A horvát noha az első pontot elbukta – azt is csak egy kettős hiba miatt –, ezután sorozatban négy pontot hozott, hiába próbálkozott agresszívan játszani a magyar. (4:1)

Az előző adogatójáték úgy látszik nem lehúzta, hanem feltüzelte Fucsovicsot, aki nagy önbizalommal és kellően agresszív játékkal a mérkőzésen először semmire hozta a saját kezdését. (3:1)

Szinte semmi esélyt nem ad fogadóként Cilic Fucsovicsnak: egy ász után két gyönyörű rövidítés, majd hiába adta vissza a magyar a szélre kiütött labdát, a hálóhoz felmozgó horvát pont át tudta tenni a másik térfélre azt, így semmire hozta a kezdését. (3:0)

A magyar aztán megint nehezen lendült játékba, de 0:15-ről fordított 30:15-re, mégis sikerült a horvátnak bréklabdához jutnia 30:40-nél. Ez pedig megviselte Fucsovicsot, aki a lehető legrosszabb pillanatban egy kettős hibával ajándékozott brékelőnyt Cilicnek. (2:0)

Ott folytatódott a harmadik szett, ahol az előző abbamaradt Fucsovics számára fogadóként, hiszen Cilic noha 15:0-nál hibázott, de így is 15-re hozta a saját kezdését. (1:0)

2. SZETT (6:4)

Az eddigi legfontosabb adogatójáték következett Fucsovics számára, azonban az első pontot ismét elbukta, ahogy több kezdésében is már ebben a szettben. Ezután sikerült 30:15-re fordítania, de Cilic innen is játszmalabdához jutott. A magyar ezt még egy jó szervával sikeresen hárította, de a másodikat fogadóelőnyt már nem sikerült kivédenie, így egyenlített Cilic a szetteket tekintve. (6:4)

Kettős hibával indítani egy adogatást sose jó jel, de Cilicnek így is sikerült fordítania 40:15-re, viszont Fucsovics nem engedte el a gémet, és visszajött egyenlőig. Egy jó ritörnnel sikerült először fogadóelőnyt kiharcolnia a magyarnak, de egy ásszal hárította ezt a horvát, akinek kellett egy kis szerencse is, de hozta az adogatását. (5:4)

A magyar ugyanakkor ismét nem hozta magát könnyű helyzetbe, hiszen 15:30-ról kellett felállnia, de ez Cilic hibájának, és két jó szervának köszönhetően sikerült is, így 30-ra hozta az adogatását Fucsovics. (4:4)

Nincs könnyű dolga Fucsovicsnak fogadóként az első gém óta, hiszen a második játszma hetedik játékában is csak egy pontot tudott szerezni, azt is Cilic széles ütése miatt. (4:3)

Három jó szervából kettőt nem tudott kezelni Cilic, a harmadikat sikerült neki, a hálóhoz feljőve pedig hozta a pontot. Ezután rövidítéssel nyert egy pontot a horvát, de bréklabdáig most nem sikerült eljutnia, hiszen egy erős tenyeressel ismét pontot nyert Fucsovics. Végül a magyar első szervája nem volt jó, de a második olyannyira, hogy Cilic bele se tudott érni, így harmadik ászát ütötte a találkozón Fucsovics. (3:3)

Négy jó szerva, Fucsovics nem nagyon tudott mit tenni ebben a fogadójátékban, Cilic semmire hozza az adogatását. (3:2)

Az elmúlt Fucsovics-adogatásokat másolva ismét Cilicé volt az első pont, majd 15:30-ra is ment a horvát, de a magyar innen visszajött, és gémlabdát harcolt ki. Végül a vonalbíró nem jelezte, hogy kint lett volna a szervánál a labda, Cilic a székbíró segítségét kérte, de ő sem változtatta meg a döntést, így ásszal zárta le a játékot Fucsovics. (2:2)

Az induláshoz képest nehezebben hozta a harmadik gémet Cilic. A horvát két ásszal gyorsan gémlabda közelbe került, 40:0-ra is vezetett, de innen sikerült Fucsovicsnak felzárkóznia 30-ra. Ekkor az első szerváját elrontotta a horvát, a másodikat azonban beütötte, majd a keresztütés helyett az egyenest választotta, így hozta a játékot. (2:1)

Amire az előző szettben öt gémen keresztül várt az most az elsőben összejött Cilicnek, hiszen 30:30 után sikerült bréklabdához jutnia. Ezután Fucsovics elrontotta az első szerváját, de a másodikkal is hárítani tudta a fogadóelőnyt, majd két újabb jó második adogatás után lezárta a gémet, és egyenlített. (1:1)

Nem indult jól a második szett Cilicnek, hiszen az első labdamenetet egy hibás ütés után elbukta, majd ütött egy kettős hibát, így hamar 0:30 volt Fucsovicsnak. Ezután viszont nem esett kétségbe a US Open-győztes, sorozatban négy pontot megnyerve 30-ra hozta az adogatását. (1:0)

1. SZETT (4:6)

A szettért adogatott Fucsovics, jól is indult számára a tizedik gém, hiszen 30:0-ra vezetett két labdamenet után, de Cilicnek sikerült innen is összehoznia egy bréklabdát. Ezt egy jó szervával hárította aztán a magyar, aki aztán az első szettlabdáját még nem, de a másodikat már kihasználta (4:6). Az adogatás megnyeréséhez szükség volt egy szerencsés pontra is, ugyanis 40:40-nél a hálóról pont a pályára pattant a labda, Cilic pedig elizgulta az ütést, ami a hálóban kötött ki.

Cilic talán az eddigi legmagabiztosabb adogatásával – amelyben megütötte második ászát is – visszahozta magát a szettben, viszont fogadóként kellene egyenlítenie. (4:5)

Ismét nehezen indult az adogatás Fucsovics számára, aki 15:30-nál nem esett kétségbe, és ismét eljutott gémlabdáig. Az első gémlabdát hárította Cilic, majd az első adogatóelőnyt is. Ezután Fucsovics megütötte az első ászát a mérkőzésen, majd a horvát hosszú ütésével lezárta a közel hat percig tartó gémet. (3:5)

Kettős hibával kezdte a hetedik gémet Cilic, aztán hamar 0:30 lett Fucsovicsnak az állás. A horvát ezután gyorsan ledolgozta hátrányát, eljutott gémlabdáig, de ekkor a magyar egy szép rövidítés után eltalálta, hogy ellenfele merre üti a labdát, így egyenlőre módosult az állás. Az első labdamenetnél sikerült egy szép fonák egyenessel kiharcolnia a fogadóelőnyt Fucsovicsnak, majd egy tenyeres nyerővel brékelte ellenfelét. (3:4)

Két világgá ütött labdával kezdődött Fucsovics harmadik adogatójátéka – 15:15. Ezután a magyar adott egy ajándék pontot egy kettős hibával, de három magabiztos első szervával, és jó labdamenetekkel lezárta a gémet. (3:3)

Cilic sem esett kétségbe előző, maratonira sikeredett adogatójátéka után, hiszen az ötödik gémet semmire hozta. (3:2).

Nem zavarta meg az első labdamenetben ütött hibája Fucsovicsot, aki két nagy szervával hamar 30:15-re módosította az állást, majd ezután pontot sem bukott, így 15-re hozta a második adogatását. (2:2)

Két labda után 0:30 volt Fucsovicsnak, majd egy kettős hibát ütött Cilic, amivel két bréklabdája lett a magyar teniszezőnek. Az elsőnél hálóba ütött, majd egy nagy szervával a másodikat is hárította a horvát. Ezután még kétszer adódott lehetőség Fucsovics előtt, de egyikkel sem tudott élni, Cilic pedig két nagy szervával lezárta a harmadik gémet. (2:1)

A magyaré a második adogatás, három jó szerva, három pont, majd jön egy kettős hiba, de ezután egy újabb jó szervával lezárja a gémet első számú férfi teniszezőnk. (1:1)

Cilic kezdte a mérkőzést, 40:15-nél nagyszerűen szervált, azonban Fucsovicsnak sikerült visszaadnia, de a labdamenet végén széleset ütött, a horvátnál az előny (1:0).

Perceken belül kezdődik Fucsovics Márton második körös mérkőzése. A találkozót Marin Cilic fogja kezdeni.

GÁLFIÉK A MÁSODIK KÖRBEN, UDVARDYÉK BÚCSÚZTAK

Sikerrel vette az első kört a női párosban Gálfi Dalma és orosz partnere, Anna Kalinszkaja a német Anna-Lena Friedsam, Tatjana Maria duó ellen. A magyar, orosz kettős rögtön az első gémben brékhátrányba került, majd 3:2-nél előbb egyenlítettek, 5:4-nél pedig ismét elvették a német páros adogatását, amivel 6:4-re lezárták az első felvonást.

A fordulás után már nem volt kérdés, hogy Gálfiék továbbjutnak, hiszen 2:1-nél brékeltek, ezután pedig nem engedték fogadóelőnyig a német kettőst, így 6:4, 6:3-ra nyerték meg a mérkőzést.

Gálfi és Kalinszkaja ellenfele a második körben a Bondár, Minnen (magyar, belga)–Cornet, Parry (francia) mérkőzés győztese lesz majd. Bondárék a pénteki napon játszanak majd, jelen kiírás szerint 11.00 órától.

Nem sikerült a továbbjutás az Udvardy, Heisen magyar német párosnak a Miszaki Doi, Tomljanovic japán, ausztrál kettős ellen. Az első szettben 3:0-s hátrányból sikerült 4:3-ra zárkózniuk Udvardyéknak, de így is elbukták a játszmát 6:4-re, azonban a második felvonást már ők hozták hasonló arányban. Végül a döntő szettben ellentmondást nem tűrően játszott a japán, ausztrál duó, amely egy gémet sem engedett ellenfelének, így 6:4, 4:6, 6:0-ra nyert.

NŐI PÁROS
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
Gálfi, Kalinszkaja (magyar, orosz)–Friedsam, Maria (német) 6:4, 6:3
Miszaki Doi, Tomljanovic (japán, ausztrál)–Heisen, Udvardy (német, magyar) 6:4, 4:6, 6:0

EZ TÖRTÉNT A FÉRFI MEZŐNYBEN

Casper Ruud és Holger Rune is hozta a kötelezőt a második fordulóban. A nyolcadik helyen kiemelt Ruud három szettben, 6:3, 6:4, 6:2-re nyert a finn Emil Ruusuvuori ellen, míg a világranglistán 40. Rune 6:2, 6:3, 6:3-ra múlta felül a svájci Henri Laaksonent.

EZ TÖRTÉNT A NŐI MEZŐNYBEN

Megszületett a nap első meglepetése a női mezőnyben, hiszen a nyolcadik helyen kiemelt Karolina Plísková két sima szettben, 6:2, 6:2-re kikapott a szabad kártyásként induló francia Leolia Jeanjeantól. A cseh teniszező csupán kétszer jutott fogadóelőnyig, de mind a kettőt hárította ellenfele. Ez volt a második alkalom, hogy a legjobb 100 közé tartozó játékossal játszott a francia, akinek ez az első győzelme top 10-es játékos ellen.

Leolia Jeanjeant jelenleg a WTA-világranglista 227. helyén rangsorolják. 1988 óta nem volt példa arra, hogy ilyen alacsonyan jegyzett játékos a legjobb tízbe tartozó teniszezőt győzzön le a Roland Garroson a nők mezőnyében. Legutóbb erre a spanyol Conchita Martínez volt képes az amerikai Lori McNeil ellen.

 


 

Az orosz Veronyika Kugyermetova ezzel szemben hozta a kötelezőt, és 6:3, 6:3-ra legyőzte a szerb Alekszandra Krunicsot.

Nehezen, de ott van a legjobb 32 között a harmadik kiemelt Paula Badosa is. A spanyol teniszező az első szettben kettős brékelőnyben is volt, de ellenfele, a szlovén Kaja Juvan ledolgozta a hátrányát, viszont 5:5-nél ismét elbukta a saját kezdését, így a szettet is. A második játszmában aztán sikerült felállnia a WTA-világranglistán 68. lánynak (6:3), a döntő szettben brékelőnybe is került, de ezután háromszor is elbukta a kezdését, így 7:5, 3:6, 6:2-re kikapott.

ELŐZMÉNYEK

KORÁBBAN MÉG NEM SIKERÜLT, MOST VÁLTOZTATHAT EZEN FUCSOVICS

Nem lesz könnyű ellenfele Fucsovics Mártonnak, hiszen a 2014-ben US Open-győztes Marin Cilic ellen kell kiharcolnia a továbbjutást a Roland Garros második körében. A két fél korábban kétszer találkozott egymással: a 2017-es bázeli kemény pályás tornán három szoros szettben a horvát teniszező diadalmaskodott, és egy évvel később Indian Wells-ben is nyert két játszmában.

Marin Cilic számára eddig nem a legszerencsésebben alakul az idei salakszezon, hiszen Monte-Carlóban a második körben búcsúzott az amerikai Taylor Fritz ellen, Estorilban már az első fordulóban kiesett a későbbi tornagyőztes, argentin Sebastián Báez ellen. Ezután Madridban a második kiemelt német Alexander Zverev állította meg a legjobb 32 között, míg Rómában a chilei Cristian Garín bizonyult nála jobbnak a nyolcaddöntőben.

Fucsovics Márton sem lehet felhőtlenül boldog, hiszen Monte-Carlóban már a második fordulóban kiesett az argentin Diego Schwartzman ellen, majd Barcelonában végletekig kiélezett találkozót bukott el a brit Cameron Norrie ellen. Madridban, aztán Rómában nem jutott a főtáblára első számú teniszezőnk, aki utóbbin sérülés miatt lépett vissza.

PÁROSBAN MÉG LEHET ESÉLYÜK NŐI TENISZEZŐINKNEK

Noha egyesben már az első forduló a végállomást jelentette női teniszezőink számára, párosban még túlszárnyalhatják. A legmagasabban rangsorolt teniszezőnk, Bondár Anna a belga Greetje Minnen oldalán száll harcba, ellenfelük a francia Alize Cornet, Diane Parry kettős lesz, azonban ők csak a pénteki játéknapon lépnek pályára.

A csütörtöki, mai játéknapon ketten is érdekeltek lesznek a női párosban: Gálfi Dalma az orosz Anna Kalinszkaja oldalán lép pályára, míg Udvardy Panna a német Vivian Heisennel alkot egy párost.

Gálfiék a torna címvédője, a cseh Barbora Krejcíková, Katerina Siniaková páros ellen léptek volna pályára, de az első kiemelt duó visszalépett a viadaltól. Emiatt ellenfelük a német Anna-Lena Friedsam, Tatjana Maria kettős lesz az első körben.

Udvardyék a Doi Miszaki, Ajla Tomljanovic japán, ausztrál duó ellen lépnek pályára várhatóan 12.30 órától.

EGY MAGYAR MARADT TALPON AZ ELSŐ KÖR UTÁN EGYESBEN

Nem indult jól magyar szempontból a francia nemzetközi teniszbajnokság, hiszen női teniszezőink közül már az első körben búcsúzott mindenki. Elsőként Gálfi Dalma mutatkozott be még vasárnap, aki meccslabdákról kapott ki a szerb Olga Danilovics ellen, majd a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Jani Réka következett, aki két sima szett után búcsúzott a svájci Belinda Bencic ellen.

A hétfői játéknap Bondár Anna vereségével kezdődött a cseh Petra Kvitová ellen, majd megszületett az első magyar siker, hiszen Fucsovics Márton három szettben legyőzte a selejtezőből érkező francia Geoffrey Blancaneaux-t. A nap zárásaként Balázs Attila is pályára lépett, azonban a horvát Marin Cilic nem kímélte ellenfelét, és három nagyon sima játszmában legyőzte. Végül kedden Udvardy Panna is búcsúzott, aki a mexikói Fernanda Contrerastól kapott ki.

2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
FÉRFI, EGYES

Rune (dán)–Laaksonen (svájci) 6:2, 6:3, 6:3
Ruud (norvég, 8.)–Ruusuvuori (finn) 6:3, 6:4, 6:2
KÉSŐBB
12.00: Djere (szerbiai)–Medvegyev (orosz, 2.)
12.30: Cachín (argentin)–Gaston (francia)
12.30: Fucsovics (magyar)–Cilic (horvát, 20.)
12.30: Kecmanovics (szerb, 28.)–Bublik (kazah)
12.30: J. Sousa (portugál)–Sonego (olasz, 32.)
12.30: Tiafoe (amerikai, 24.)–Goffin (belga)
14.00: Ivaska (fehérorosz)–Garín (chilei)
14.30: Baszilasvili (grúz, 22.)–McDonald (amerikai)
14.30: Cecchinato (olasz)–Hurkacz (lengyel, 12.)
15.30: Simon (francia)–S. Johnson (amerikai)
16.00: Carballés (spanyol)–Sinner (olasz, 11.)
16.00: Evans (brit, 29.)–M. Ymer (svéd)
16.00: Kolár (cseh)–Cicipasz (görög, 4.)
16.00: Rubljov (orosz, 7.)–Delbonis (argentin)

FÉRFI PÁROS
1. FORDULÓ (a 32 közé jutásért)
16.00:
Bolelli, Fognini (olasz, 11.)–Fucsovics, Tiafoe (magyar, amerikai)

NŐI EGYES
Jeanjean (francia)–Ka. Plísková (cseh, 8.) 6:2, 6:2
Kugyermetova (orosz, 29.)–Krunics (szerb) 6:3, 6:3
Badosa (spanyol, 3.)–Juvan (szlovén) 7:5, 3:6, 6:2
Begu (román)–Alekszandrova (orosz, 30.) 6:7 (3–7), 6:3, 6:4
Pegula (amerikai, 11.)–Kalinyina (ukrán) 6:1, 5:7, 6:4
KÉSŐBB
12.30: Schmiedlová (szlovák)–Kovinics (montenegrói)
13.00: Contreras (mexikói)–Kaszatkina (orosz, 20.)
13.00: Volynets (amerikai)–Ribakina (kazah, 16.)
14.00: Keys (amerikai, 22.)–Garcia (francia)
14.30: Collins (amerikai, 9.)–Rogers (amerikai)
14.30: Giorgi (olasz, 28.)–Putyinceva (kazah)
14.30: Halep (román, 19.)–Cseng Csin-ven (kínai)
14.30: Swiatek (lengyel, 1.)–Riske (amerikai)
16.30: Brengle (amerikai)–Szabalenka (fehérorosz, 7.)
20.45: Cornet (francia)–Ostapenko (lett, 13.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik