Aus. Open: a világranglista-45. kiejtette a negyedik kiemeltet, az olimpiai bajnok is búcsúzott

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.23. 07:37
null
A világranglista-45 Magda Linette kiejtette a negyedik kiemelt Caroline Garciát (Fotó: Getty Images)
Újabb nagy név számára ért véget a 75.6 millió dollár összdíjazású kemény pályás ausztrál nyílt teniszbajnokság, hiszen a nőknél a világelső és első kiemelt Iga Swiatek, illetve a mögötte rangsorolt tunéziai Onsz Dzsabur után a negyedik helyen kiemelt francia Caroline Garcia is búcsúzott, miután két szoros szettben 7:6 (7–3), 6:4-re kikapott a világranglista 45. helyén álló lengyel Magda Linette-től. Kiesett Tokió olimpiai bajnoka, a svájci Belinda Bencic is, aki a fehérorosz Arina Szabalenkától kapott ki két játszmában.

Pedig nem úgy indult, hogy meglepetés lesz, hiszen a világranglista negyedik helyén álló francia Caroline Garcia saját adogatása mellett két brékkel kezdett és ellépett 3:0-ra is, de ezután Magda Linette is kétszer vette el ellenfele szervajátékát és rövidítésben megnyerte az első játszmát.

A második szettben is sokáig Garcia volt lépéselőnyben, ám 4:3-as vezetése után a lengyel saját adogatásai mellett egy bréknek köszönhetően fordított és a felvonást 6:4-re megnyerve kiejtette a negyedik kiemelt franciát.


 

Búcsúzott a 23. helyen rangsorolt kínai Csang Suaj is, aki az első játszmát 6:0-ra bukta el mindössze 22 perc alatt a 30. kiemelt cseh Karolína Plísková ellen, majd a másodikban 4:2-es előny után két adogatását is elvesztve kapott ki 6:0, 6:4-re.

 


 

Linette és Plísková egymással csap össze a negyeddöntőben.

Szoros első és sima második szett után ment tovább a fehérorosz Arina Szabalenka, aki a svájciak olimpiai bajnokát, Belinda Bencicet győzte le 7:5, 6.2-re, míg a játéknap egyetlen háromszettes győzelmét a horvát Donna Vekic aratta, aki 6:2, 1:6, 6:3-ra nyert a cseh Linda Fruhvirtová ellen.

 


AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Ka. Plísková (cseh, 30.)–Csang Suaj (kínai, 23.) 6:0, 6:4
Linette (lengyel)–Garcia (francia, 4.) 7:6, 6:4
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Bencic (svájci, 12.) 7:5, 6:2
Vekic (horvát)–L. Fruhvirtová (cseh) 6:2, 1:6, 6:3

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK

Ribakina (kazah, 22.)–Swiatek (lengyel, 1.) 6:4, 6:4
Ostapenko (lett, 17.)–Gauff (amerikai, 7.) 7:5, 6:3
Pegula (amerikai, 3.)–Krejcíková (cseh, 20.) 7:5, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 24.)–Csu Lin (kínai) 4:6, 6:1, 6:4


KÉSŐBB
FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Rubljov (orosz, 5.)–Rune (dán, 9.)
de Minaur (ausztrál)–Djokovics (szerb, 4.)
Shelton (amerikai)–Wolf (amerikai)
Bautista Agut (spanyol, 24.)–Paul (amerikai)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Korda (amerikai, 29.)–Hurkacz (lengyel, 10.) 3:6, 6:3, 6:2, 1:6, 7:6 (10–7)
Hacsanov (orosz, 18.)–Nisioka (japán, 31.) 6:0, 6:0, 7:6 (7–4)
Lehecka (cseh)–Auger-Aliassime (kanadai, 6.) 4:6, 6:3, 7:6 (7–2), 7:6 (7–3)

Cicipasz (görög, 3.)–Sinner (olasz, 15.) 6:4, 6:4, 3:6, 4:6, 6:3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik