Serena Williams a US Open előtt még játszana egyesben

2026.07.07. 21:13
Serena Williams (Fotó: Getty Images)
Serena Williams mindenképpen szeretne elindulni egyesben valamelyik tenisztornán az augusztus végén kezdődő amerikai nyílt bajnokság előtt, ezt edzője, Rennae Stubbs árulta el kedden.

Az ausztrál tréner elmondta, hogy az egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes, közel négy év kihagyás után visszatért amerikai sztárjátékos a wimbledoni tapasztalatai után döntött így, mert a jelenleg is zajló füves pályás tornán „felvezető” meccs nélkül lépett pályára egyéniben és három játszmában végül kikapott az első fordulóban az ausztrál Maya Jointtól.

„Ez viszont függ attól is, hogy milyen fizikai állapotban lesz” – nyilatkozta Stubbs. 

Hozzátette: a wimbledoni, valamint az azt megelőző tornák – amiken párosban játszott – füves borításával ellentétben a kemény borítás Serena Williams számára „nagyobb stabilitást” jelentenek.

Mindannyian tudjuk, milyen jól játszik kemény pályán. Jelenleg most arra koncentrálunk, hogy a fizikuma visszanyerje a megfelelő szintet, a többit pedig majd meglátjuk” – utalt a jövőre a szakember. 

A 44 éves teniszezővel kapcsolatban pedig azt is elmondta, hogy sok minden másra – például a családjára vagy a vállalkozására – is figyelnie kell már, de továbbra is eltökélt célja, hogy még a legjobbak között szerepeljen. Serena Williams múlt héten Wimbledonban a Joint elleni veresége után térdsérülésére hivatkozva visszalépett a női párosok küzdelmétől, amelyben nővérével, Venus Williamsszel indult volna. Serena Williams közel négyéves kihagyás után tért vissza, Wimbledon előtt egyesben nem lépett pályára, csupán párosban játszott kétszer: Londonban nyert, Berlinben kikapott.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor kiejtette a harmadik kiemeltet Jászvásáron

Tenisz
2026.07.08. 22:50

Wimbledon: szettet sem veszített a kilencedik kiemelt ellen, elődöntős a szabadkártyás angol teniszező

Tenisz
2026.07.08. 18:45

Novak Djokovics maratoni csatában harcolta ki a wimbledoni elődöntőt

Tenisz
2026.07.07. 23:54

Wimbledon: Stollárék nem bírtak az első kiemelttel a negyeddöntőben

Tenisz
2026.07.07. 15:32

Stollár Fanny: Most már elhiszem, hogy Grand Slam-elődöntős vagyok

Tenisz
2026.07.07. 10:50

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
2026.07.06. 00:21

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
2026.07.04. 17:53

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
2026.07.04. 17:40
Ezek is érdekelhetik