Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

2026.07.25. 16:07
null
Quentin Halys (Fotó: Getty Images)
A francia Quentin Halys nyerte meg a kitzbüheli, 612 ezer euró (körülbelül 220 millió forint) összdíjazású, salakpályás férfi tenisztornát, a 29 éves játékos karrierje során először diadalmaskodott egyesben ATP-viadalon.

A világranglistán 83. Halys a döntőben az első helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublik (11.) ellen győzött két szettben. A francia teniszező 17 ászt ütött az 1 óra 35 perces mérkőzésen.

Halys kiváló formában játszott a héten, úgy nyerte meg az öt meccsét, hogy közben nem veszített játszmát, és második találkozóján a második kiemelt monacói Valentin Vacherot (19.) ellen jutott tovább.

Halys 2012 óta szerepel a profik mezőnyében, a világranglistán 2025 júniusának végén foglalta el az eddigi legelőkelőbb pozícióját, akkor a 46. helyen állt. Egyesben ezt megelőzően egyszer jutott döntőbe ATP-tornán, 2024-ben Gstaadban azonban kikapott, párosban viszont tavaly Metzben győzni tudott.

KITZBÜHEL, SALAK (612 ezer euró összdíjazás)
DÖNTŐ
Quentin Halys (francia)–Alekszandr Bublik (kazah, 1.) 6:4, 7:6 (8–6)

 

Legfrissebb hírek

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Tenisz: Jack Draper idén már nem lép többet pályára

Tenisz
2026.09.15. 21:28

Bardóczky Kornél: Minden zökkenőmentesen zajlik, bízom a győzelemben Luxemburgban

Tenisz
2026.09.14. 20:44

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Marozsán Fábián: Egyéniben és párosban is bevethető vagyok

Tenisz
2026.09.11. 07:59

„Papíron mi vagyunk az esélyesek, de egyáltalán nem becsüljük le Luxemburgot” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa-osztályozó előtt

Tenisz
2026.09.10. 14:04

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02