Közel háromórás meccs után Szvitolina nyert Rómában

B. A. P.B. A. P.
2026.05.16. 21:14
null
Elina Szvitolina legyőzte Coco Gauffot Rómában (Fotó: Getty Images)
Az ukrán Jelina Szvitolina nyerte meg a római salakpályás tenisztorna 7.2 millió euró (2.6 milliárd forint) összdíjazású női versenyét, miután a döntőben legyőzte az amerikai Coco Gauffot.

Szvitolina nem kezdett jól, Gauff elvette az adogatását, aztán hiába egyenlített 2:2-nél, az amerikai ismét brékelt. Gauff 4:3-ra vezetett, amikor a világranglistán tizedik helyezett ukrán három bréklabdát is hárított, aztán kétszer is elvette Gauff adogatását, és megnyerte az első játszmát. Az egyórás első szett után a második még tovább tartott. 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, aztán mindketten brékeltek. A rövidítésnél Gauff játszott jobban, és egyenlített.

A döntő játszmára viszont, úgy tűnik, nem maradt ereje az amerikainak: 2:2-es állás után kétszer is brékelt Szvitolina, majd 5:2-nél három bréklabdát is hárított. Az első két meccslabda még nem sikerült, a harmadik már igen, a 31 éves játékos 2017 és 2018 után harmadszor is a csúcsra ért a legendás Foro Italicóban zajló mesterversenyen. Ez volt az ukrán karrierjének ötödik sikere 1000-es tornán.

Szvitolina idén már harmadszor győzte le Gauffot, így már 4–2-re vezet összesítésben. Az ukrán így továbbra is veretlen salakpályán (8–0), a római győzelemig vezető úton legyőzte előbb a világranglistán 2. Jelena Ribakinát, majd a harmadik Iga Swiateket, a döntőben pedig a negyedik Gauffot. 2026-ban ez volt Szvitolina hetedik győzelme top 10-es játékos ellen, összesítésben az ötvenedik ilyen sikerét alatta, míg a római volt a 20. WTA-torna-győzelme.

„Nehéz elhinni, hogy már nyolc év telt el azóta, hogy utoljára a kezemben tartottam ezt a trófeát. Nagyon-nagyon elégedett vagyok az itt töltött két héttel. Gratulálok Cocónak a remek tornához, és a csapatának is. Igazi bajnok vagy. Remélem, a jövőben még többször összecsapunk majd. Szeretném megköszönni a csapatomnak. Idén kemény vereséget szenvedtem a dubai döntőben. Mondtam az edzőmnek, hogy jó lenne, ha a karrierem során elérném ezt a kerek számot. Azt mondtad, remélhetőleg idén sikerülni fog. Nagyon boldog vagyok. Nagyon köszönöm nektek, srácok, hogy ennyit dolgoztatok. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak. A férjemnek, aki szerint nagyon rossz beszédeket mondok. Remélem, ezúttal nem lesz olyan rossz” – nyilatkozta a döntő után Szvitolina.

ATP ÉS WTA 1000-ES TORNA, RÓMA (7.2 millió euró, salak)
Női egyes, döntő
Elina Szvitolina (ukrán, 7.)–Coco Gauff (amerikai, 3.) 6:4, 6:7 (3–7), 6:2

 

Legfrissebb hírek

Hazai siker a pekingi tenisztorna női egyesének döntőjében

Tenisz
2026.10.11. 16:39

Tóth Amarissa megvédte címét a tenisz ob-n

Tenisz
2026.10.03. 15:35

Bondár Anna a nyitó körben kiesett Pekingben, nem csap össze Szabalenkával

Tenisz
2026.09.30. 17:52

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
2026.09.27. 15:15

Billie Jean King-kupa: Csehország az első döntős

Tenisz
2026.09.25. 16:06

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
2026.09.24. 12:25

Billie Jean King-kupa: nem játszik a döntőben a friss világelső Ribakina

Tenisz
2026.09.18. 14:23

Szabalenka és Ribakina játssza a US Open női döntőjét

Tenisz
2026.09.11. 07:18