Fucsovics Márton győzelemmel kezdett Adelaide-ben, Gálfi Dalma kiesett

A világranglistán 55. helyezett Fucsovics Márton és a 78. helyen álló – a mieink elleni februári Dk-selejtezőre készülő amerikai csapatban is helyet kapó – Ethan Quinn mérkőzésére a torna 1-es pályáján került sor, amelyet oldalról nyitott sátortető védett a dél-ausztráliai tűző naptól, igaz, ezúttal a januári kánikula helyett kellemes 23 fok volt.
Az első brékre nem kellett sokat várni, az amerikai játékos rengeteget rontott, és 1:1-nél elvesztette az adogatását, Fucsovics pedig a szett végéig megőrizte előnyét. A folytatásban ismét 1:1-nél jött a magyar brék, csakhogy Quinn ezúttal rögtön visszazárkózott, miközben többször is hangosan megdicsérte a magyar egy-egy látványos megoldását. Az amerikai öröme azonban nem tartott sokáig, mert harmadszor is elbukta a szerváját, majd Fucsovics 4:3-nál semmi-negyvenről hozta a sajátját, és 5:4-nél a meccsért adogatott. „Rezgett a léc”, a magyar teniszezőnek két bréklabdát is hárítania kellett, de 1 óra 34 perc után végül kiharcolta első 2026-os győzelmét.
„Keményen alapoztam, hogy pörögjenek a lábaim, de az első győzelem sosem könnyű, ráadásul az év végén volt egy kisebb sérülésem is – nyilatkozta a pályán Fucsovics Márton. – A rutinom sokat segít a fiatalok ellen. Ethanről tudtam, hogy nagy ütő és agresszíven játszik, így nekem az volt a dolgom, hogy pályán tartsam a labdát, majd megpróbáljak valami extrát ütni. Volt két szerencsés brékem, de összességében koncentráltan játszottam végig. Az első szerváimmal elégedett vagyok, és a másodikok is elég jók voltak a fontos pillanatokban. A vége nehéz volt, de nem néztem az eredményt, csak a következő pontra koncentráltam.”
Fucsovics a selejtezőből érkező kazah Alekszandr Sevcsenko ellen folytatja.
ATP-250, ADELAIDE (700 000 dollár, kemény pálya)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Ethan Quinn (amerikai) 6:4, 6:4
A WTA-rangsorban 93. Gálfi Dalma két győzelemmel jutott fel a selejtezőből a 32-es adelaide-i főtáblára, ahol azonban nem bírt Julia Putyincevával. Korábbi két összecsapásukat a jelenleg a 105. helyen jegyzett kazah nyerte meg, és ezúttal is így történt. Az első játszmában 3:3-ig csak kihasználatlan bréklabdákat láthatott a dél-ausztráliai közönség, akkor azonban a 31 éves, agresszívan ütő ellenfél elvette a négy esztendővel fiatalabb magyar adogatását, és 44 perc elteltével szettelőnyben volt. A folytatásban Putyinceva 2:2-nél brékelt ismét, onnan pedig nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és 1 óra 31 perc elteltével továbbjutott a 16 közé.
Gálfi számára párosban is véget ért a torna, az argentin Nicole Fossa Huergo oldalán vereséget szenvedett az Ellen Perez, Demi Schuurs duótól.
WTA-500, ADELAIDE (1.2 millió dollár, kemény pálya)
Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért)
Julia Putyinceva (kazah)–Gálfi Dalma 6:4, 6:4
Páros, 1. forduló (a negyeddöntőbe jutásért)
Ellen Perez, Demi Schuurs (ausztrál, holland)–Gálfi Dalma, Nicole Fossa Huergo (magyar, argentin) 6:3, 6:4
(MTI)

Gálfi Dalma egyesben feljutott a főtáblára Adelaide-ben

Fucsovics az első körben búcsúzott Brisbane-ben

Australian Open: Gálfi Dalma szeretné „legyőzni a mumust”

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén






