Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

2026.01.14. 13:05
Babos Tímea (Fotó: Getty Images)
Babos Tímea Leylah Fernandezzel az oldalán a negyeddöntőben búcsúzott az adelaide-i kemény pályás tenisztorna női páros versenyétől, miután szerdán nagy csata végén kikapott a második kiemelt Katerina Siniaková, Csang Suaj duótól.

A magyar, kanadai kettős hétfőn nehéz sikerrel kezdett, a Sofia Kenin, Laura Siegemund duót ugyanis döntő rövidítésben győzte le, a szerdai második fordulóban pedig a cseh, kínai rivális egyértelműen esélyesebbnek számított nála.

A találkozó első játszmája hektikusan alakult, az első öt játékból négy végződött brékkel, majd 5:5-nél Babosék veszítették el a szervájukat, 5:6-nál viszont sikerült visszavenniük azt. Ilyen előzmények után következett a rövidítés, melyben a magyar, kanadai egység volt a pontosabb és 51 perc alatt lezárta a szettet. 

A második játszmában lényegesen kiegyensúlyozottabban adogatott mindkét fél, 3:3-nál viszont Babos Tímeáék fogadóként nyertek és 5:4-nél a meccsért szerválhattak, de nem jártak sikerrel. A páros világranglistát vezető Siniaková és társa egyenlített, majd ismét rövidítés következett, amiben 5–3-ig minden Babosék elképzelése szerint alakult, azt követően viszont a rivális pillanatai következtek és végül 8–6-os részsikerrel egyenlítettek. 

A győztesről a tíz pontig tartó szuper tiebreak döntött, amiben mindkét kettős bizonytalanul kezdett, 4–4 után viszont Siniakováék kerültek lépéselőnybe és 10–6-ra megnyerték ezt a szakaszt, és 2 óra 2 perc alatt a mérkőzést.

WTA-TORNA, ADEALIDE
Páros, 1. forduló (nyolcaddöntő)
Katerina Siniaková, Csang Suaj (cseh, kínai, 2.)–Babos Tímea, Leylah Fernandez (magyar, kanadai) 6:7 (3–7), 7:6 (8–6), 10–6 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.08.31. 07:54

Nem tartott sokáig: Fucsovics három játszmában búcsúzott a US Opentől

Tenisz
2026.08.30. 19:00

Roger Federert beiktatták a Hírességek Csarnokába, még a szava is elállt – videókkal

Tenisz
2026.08.30. 12:16

Nyitott lehet a verseny mindkét nemnél – kezdődik a US Open

Tenisz
2026.08.30. 10:58

Piros Zsombor olasz, Bondár Anna cseh ellenféllel kezd a US Open főtábláján

Tenisz
2026.08.29. 10:12