O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

T. Z.T. Z.
2026.02.21. 23:04
null
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának szombat esti rangadóján a Manchester City odahaza 2–1-re legyőzte a Newcastle-t.

Viharos City-rohamokkal indult az összecsapás, olyannyira, hogy az első három percben rögtön két szögletet is elvégzett a hazai csapat – de ezekből még gól nem született, a „szarkák” védelme ekkor még állta a sarat. Nem úgy pár perccel később: a 14. percben Nico O'Reilly hibátlan mozdulattal lőtte ki a bal alsó sarkot, góllá érett tehát a hazaiak fölénye. 1–0

A 22. percben első valamirevaló lehetőségéből gólt szerzett a Newcastle: bal oldali szöglet után visszagurították a labdát Lewis Hallnak, akinek a tizenhatoson kívüli, kellemetlen pattogós lövése némi szerencsével utat talált a City kapujába. 1–1

Sokáig nem örülhettek a vendégek, öt perccel később már megint a fénykorára jellemző módon hatalmas iramot diktáló Citynél volt a vezetés: O'Reilly ezúttal Erling Haaland bal oldali beadásából fejelt védhetetlenül a kapuba.

Amennyire nagy tempót diktált a City az első félidőben, a második 45 percre annyira visszaesett a játéka, és már sokkal kevésbé tudta irányítani a mérkőzést. A Newcastle előtt többször is felcsillant az egyenlítés lehetősége, de az utolsó percekben már ismét a City uralta az összecsapást, és a hosszabbítás perceiben növelhette is volna előnyét, de Nick Pope megakadályozta a harmadik hazai gólt. 

Végül begyűjtötte a három pontot a City, és két pontra megközelítette az első helyezett Arsenalt. 2–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Manchester City–Newcastle United 2–1 (O'Reilly 14., 27., ill. Hall 22.)
Chelsea–Burnley 1–1 (J. Pedro 4., ill. Flemming 90+3.)
Aston Villa–Leeds United 1–1 (Abraham 88., ill. Stach 31.)
Brentford–Brighton & Hove Albion 0–2 (D. Gómez 30., Welbeck 45+1.)
West Ham United–Bournemouth 0–0

A TOVÁBBI PROGRAM
VASÁRNAP
15.00: Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers
15.00: Nottingham Forest–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
15.00: Sunderland–Fulham (Tv: Spíler1)
17.30: Tottenham Hotspur–Arsenal (Tv: Spíler1)
HÉTFŐ
21.00: Everton–Manchester United (Tv: Spíler1)

   
1. Arsenal27177352–20+3258
2. Manchester City27175556–25+3156
3. Aston Villa27156638–28+1051
4. Chelsea27129648–31+1745
5. Manchester United26129547–37+1045
6. Liverpool26126841–35+642
7. Brentford271241140–37+340
8. Everton26107929–30–137
9. Bournemouth26910743–45–237
10. Newcastle271061138–39–136
11. Sunderland2699827–30–336
12. Brighton & Hove Albion27810936–34+234
13. Fulham261041235–40–534
14. Crystal Palace26881028–32–432
15. Leeds United277101037–46–931
16. Tottenham26781136–37–129
17. Nottingham Forest26761325–38–1327
18. West Ham26661432–49–1724
19. Burnley27471629–52–2319
20. Wolverhampton27171918–50–3210
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
20 órája

Liverpool: tiltakozást szerveznek a szurkolók – a jegyárak emelése miatt

Angol labdarúgás
21 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2026.04.06. 13:11

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik