Bondár Anna nagy csatában kapott ki a csinani döntőben

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.10.18. 12:50
Bondár Anna elveszítette a döntőt (Fotó: Getty Images)
Bondár Anna elveszítette a csinani WTA-challengerdöntőt: három szettben kikapott az indonéz Janice Tjentől.

Bondár Anna a negyedik  WTA-challengerdöntőjére készült pályafutása során, korábban Buenos Airesben és Hamburgban nyert, idén viszont Bariban vereséget szenvedett.

Ellenfele Janice Tjen volt, aki élete első döntőjére készült a challengertornákat számítva. A két teniszező először találkozott hivatalos mérkőzésen.

Tjen rögtön az első játékban brékelőnybe került, és ez ki is tartott a nyitó szett végéig, igaz, csak a harmadik játszmalabdáját értékesítette.

A második játszmában ismét az indonéz került brékelőnybe, de ezt a hátrányt Bondár rögtön le is dolgozta. Sőt, 5:4-nél a magyar játékos ismét fogadóként nyert játékot, kiharcolva a döntő szettet.

A záró felvonásban 4:4-ig mind a ketten hozták az adogatásaikat, ekkor viszont Tjen brékelte le Bondárt. A következő játékban az indonéz játékos az ötödik meccslabdáját beütötte, ezzel élete első challengertornáját nyerte meg.

TENISZ, WTA-CHALLENGER, CSINAN
Egyes, döntő
Tjen (indonéz, 3.)–Bondár (magyar, 2.) 6:4, 4:6, 6:4

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: húsz százalékkal nőnek a pénzdíjak Wimbledonban

Tenisz
21 órája

Serena Williamsék párosa visszalépett a londoni tenisztornától

Tenisz
2026.06.10. 19:43

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Serena Williams 25 évvel fiatalabb játékos oldalán tér vissza

Tenisz
2026.06.04. 17:34

A Grand Slam-tornákon tudnak pénzt keresni

Tenisz
2026.05.28. 08:31

Bondár Anna: Nagyobb célokkal érkeztem a Roland Garrosra

Tenisz
2026.05.25. 19:00

Nem sikerült sorozatban harmadszor is legyőznie Szvitolinát, Bondár Anna is kiesett Párizsban

Tenisz
2026.05.25. 16:40
Ezek is érdekelhetik