Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra

2025.11.21. 17:55
null
Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést (Fotó: Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia/Fb)
A tenisz-világranglista 51. helyén álló Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra, s ennek keretében futószalagos spiroergometriai mérésen vett részt a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia sukorói központjában.

„Korábban már vettem részt hasonló mérésen a Sportkórházban. Abszolút nyitott vagyok minden újdonságra, ami a felkészülésemet segítheti. Most pihenőből visszatérve ideális volt ez a belépő teszt, amit a későbbiekben vissza is tudunk majd mérni. Továbbá sportágspecifikusabbá is tudjuk majd alakítani” – idézte a 26 éves játékost a KKNKKA közösségi oldala.

Marozsán a hosszú idei szezon után egy rövid pihenőt tartott, s ezen a héten megkezdte a téli felkészülést.

„Tíznapos pihenőn vagyok túl, ami teljes egészében a feltöltődésről, regenerációról szólt. A felkészülést elkezdtük, hamarosan pedig külföldön folytatjuk az alapozást. Szeretnék a következő idényben feljebb lépni és megcéloztam a top 30-at a világranglistán. Mindig reális, elérhető célokat tűzök ki magam elé, ami a megfelelő befektetett munkával elérhető” – fogalmazott.

Marozsán erőnléti edzőjével, Varga Antallal érkezett Sukoróra, emellett teniszedző, regenerációs szakember és dietetikus is van a stábjában.

„Egyre nagyobb stábbal dolgozom, figyelünk arra, hogy minden területen a megfelelő szakemberrel dolgozzak. Mivel rengeteget utazunk, egy-egy területen több edzőm is van” – mondta.

A teniszező most először járt a sukorói központban.

„Minden elfogultság nélkül nagyon elégedett vagyok az egész sportkomplexummal. Minden itt van egy helyen, nyugodt a környezet, nincs túlzsúfolva, ami kifejezetten tetszik. A téli felkészülés alatt még az is elképzelhető, hogy egy néhány napos edzőtábort ide fogunk tervezni” – nyilatkozott.

 

Legfrissebb hírek

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
3 órája

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
2026.05.21. 16:05

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
2026.05.20. 15:22

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
2026.05.19. 18:20

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
2026.05.19. 17:31

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.05.18. 09:45

Roland Garros: öt magyar szerepelhet párosban

Tenisz
2026.05.14. 16:32

NS-képeslap: a kajak-kenu új otthona Sukorón épült

Kajak-kenu
2026.05.09. 12:16
Ezek is érdekelhetik