Tenisz: szetthátrányból fordítva nyerte meg a bécsi tornát Sinner

V. H. L.V. H. L.
2025.10.26. 16:50
Jannik Sinner nyerte a bécsi ATP 500-as tornát (Fotó: Getty Images)
Az első játszmában még meg tudta lepni Jannik Sinnert Alexander Zverev a bécsi ATP 500-as kemény pályás torna döntőjében, de a folytatásban kevesebbet hibázó olasznak két brék is elég volt ahhoz, 3:6, 6:3, 7:5-re megnyerje a mérkőzést.

Két igazi nagymenő, a világranglistán 2., illetve 3. Jannik Sinner és Alexander Zverev vívta a bécsi ATP 500-as torna döntőjét. A német kezdte a jobban a meccset, az első játszma negyedik gémjében elvette Sinner adogatását, s noha a dél-tirolinak a következő játékban két lehetősége is volt, hogy visszabrékeljen, Zverev mindkétszer elhárította a veszélyt, és 4:1-re el tudott lépni riválisától., s 6:3-ra meg is nyerte az első felvonást.

Várható volt, hogy Sinner nem fogja egykönnyen feladni – az olasz, miután hozta saját szerváját, egy gyors brékkel indította a második szettet, s ez elég is volt neki ahhoz, hogy 6:3-mal kiegyenlítse a játszmaarányt. Jött a harmadik felvonás, amelyben borítékolni lehetett, hogy mindkét versenyző megtesz mindent azért, hogy hozza a saját szerváit. Ez 5:5-ig sikerült is mindkettőjüknek, ám ekkor Zverev szervájánál Sinner lecsapott az első lehetőségre, s máris a meccsért szerválhatott, és hibátlan adogatójátékkal alakította ki a 3:6, 6:3, 7:5-ös végeredményt.

Nem kis meglepetésre a világranglista 48. helyezettje, Joao Fonseca nyerte a bázeli ATP 500-as viadalt. A brazil versenyző a fináléban a 8. kiemelt Alejandro Davidovich Fokinával találkozott, aki úgy jutott el a fináléig, hogy a negyeddöntőben a norvég Casper Ruud, az elődöntőben a francia Ugo Humbert is sérülés miatt volt kénytelen feladni ellene a mérkőzést. Noha előzetesen a spanyolt tartották esélyesebbnek, a dél-amerikai az első játszmában 6:3-ra, a másodikban 6:4-re nyert, és tulajdonképpen simán verte magasabbra taksált ellenfelét.

ATP 500-AS TORNA, BÉCS
DÖNTŐ
Jannik Sinner (olasz, 1.)–Alexander Zverev (német, 2.) 3:6, 6:3, 7:5

ATP 500-AS TORNA, BÁZEL
DÖNTŐ
Joao Fonseca (brazil)– Alejandro Davidovich Fokina (spanyol, 8.) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
16 perce

Djokovics tizenegy év után ismét indul a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.09.16. 20:35

Sinner újra edzésben, szeptember végén Pekingben térhet vissza

Tenisz
2026.09.15. 14:43

Ribakina a női teniszezők világranglistájának harmincadik éllovasa

Tenisz
2026.09.14. 11:27

„Isten látta, mennyit dolgoztunk” – Zverev édesanyja előtt tisztelgett a US Open-döntő után

Tenisz
2026.09.14. 10:16

Shelton nem bírta megtörni az amerikai férfi teniszezők átkát, Zverev a US Open idei bajnoka

Tenisz
2026.09.13. 23:56

US Open: Zverev három, Shelton négy szettben jutott döntőbe

Tenisz
2026.09.12. 07:11

Zverev és Hacsanov is könnyedén jutott be a US Open elődöntőjébe

Tenisz
2026.09.10. 07:02