Oszaka tovább menetel, Szvitolina sem állíthatta meg Montrealban

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.08.06. 09:21
Oszaka először játszik elődöntőt Kanadában (Fotó: Getty Images)
A korábbi világelső Oszaka Naomi bejutott a legjobb négy közé a montreali WTA-tenisztornán, miután két játszmában búcsúztatta Elina Szvitolinát. A férfiaknál amerikai házielődöntőt rendeznek.

Oszaka Naomi nemrég vált meg edzőjétől, Patrick Mouratogloutól, és úgy tűnik, ez a váltás jót tett a korábbi világelsőnek. A japán klasszis az ötödik mérkőzését is megnyerte Montrealban, Ariana Arsenault, Ljudmila Szamszonova, Jelena Ostapenko és Anastasija Sevastova után Elina Szvitolinát is búcsúztatta.

A korábbi világelső először jutott be a legjobb négy közé a Canadian Openen, az eddigi legjobb eredménye a negyeddöntő volt, még 2019-ből. Oszaka a legjobb négy között Clara Taussonnal találkozik, aki Iga Swiatek után Madison Keyst is legyőzte.

A másik ágon a szabadkártyával induló Victoria Mboko Jelena Ribakinával csap össze.

A torontói ATP-tornán biztossá vált, hogy az alsó ágon amerikai házielődöntő lesz, mivel Taylor Fritz és Ben Shelton is továbbjutott. Előbbi korábban már történelmet írt azzal, hogy első amerikai férfi teniszezőként eljutott mind a kilenc ATP 1000-es torna negyeddöntőjébe, most pedig Andrej Rubljov legyőzésével már a négy között tart. Shelton Alex de Minaur ellen nyert két szettben.

A felső ágon az első helyen kiemelt Alexander Zverev csap össze Karen Hacsanovval.

TENISZ, WTA-TORNA, MONTREAL, NEGYEDDÖNTŐ
Tauson (dán, 16.)–Keys (amerikai, 6.) 6:1, 6:4
Ribakina (kazah, 9.)–Kosztyuk (ukrán, 24.) 6:1, 2:1-nél Kosztyuk feladta
Oszaka (japán)–Szvitolina (ukrán, 10.) 6:2, 6:2
Mboko (kanadai)–Bouzas (spanyol) 6:4, 6:2

ATP-TORNA, TORONTO, NEGYEDDÖNTŐ
Zverev (német, 1.)–Popyrin (ausztrál, 6:7 (8–10), 6:4, 6:3
Fritz (amerikai, 2.)–Rubljov (orosz, 6.) 6:3, 7:6 (7–4)
Shelton (amerikai, 4.)–De Minaur (ausztrál, 9.) 6:3, 6:4
Hacsanov (orosz, 11.)–Michelsen (amerikai, 26.) 6:4, 7:6 (7–3)

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09