Gálfi Dalma: Emelt fővel távozom

2025.08.27. 09:39
Gálfi Dalma nem gondolta, hogy ilyen hamar az Arthur Ashe-pályán játszhat (Fotó: Getty Images)
Elégedett volt saját teljesítményével Gálfi Dalma, miután kedden 6:4, 7:5-re kikapott a 21. helyen kiemelt cseh Linda Noskovától az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
Tenisz
2025.08.26. 22:49

US Open: jól játszott Gálfi, de ez sem volt elég Nosková ellen

A cseh teniszező kétszer tudott brékelni, ám ez is elegendőnek bizonyult, hogy két szettben legyőzze honfitársnőnket.

A selejtezőből főtáblára jutott magyar játékos a szövetség közösségi oldalán elmondta, emelt fővel távozik, játszott a világ legnagyobb centerpályáján, az Arthur Ashe Stadionban, és „ott hagyta a szívét” a pályán.

Nosková nagyon jól játszott, nem adott ki nem kényszerített hibákat és esélyt sem arra, hogy felém billenjen a mérleg, szóval le a kalappal előtte. Nagyon agresszív ellenfél, és ma kiválóan adogatott, emellett jól megérezte, hogy hova ütöm a labdát. Mindössze fél órával előtte tudtam meg, hogy a hetes pályáról az Arthur Ashe-re viszik át a meccsemet, amely előtt már sokszor elsétáltam azzal a gondolattal, hogy egyszer szeretnék ott játszani. Nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Büszke vagyok arra, hogy helytálltam a világ legnagyobb pályáján” – fejtette ki.

Ami a terveket illeti, a balatonfüredi sportoló – aki 2015-ben a juniorok között megnyerte a US Opent – a folytatásban Ázsiában versenyez majd, a távlati célja pedig az, hogy a januári Australian Opent már a főtáblán kezdje meg.

 

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04
Ezek is érdekelhetik