Fucsovics ötszettes csata végén gyűrte le Kovacevicet, továbbjutott Wimbledonban!

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.01. 18:15
Drámai csata végén tudott nyerni Fucsovics Márton (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton több mint háromórás mérkőzésen győzte le az amerikai Aleksandar Kovacevicet a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

WIMBLEDON, LONDON (53.550 millió font, fű)
1. FORDULÓ
FÉRFI EGYES
Fucsovics Márton (magyar)–Aleksandar Kovacevic (amerikai) 6:3, 6:7 (5–7), 6:1, 5:7, 6:4

Az első játszma sokáig kiegyenlített küzdelmet hozott, de 3:2-es előnyben Fucsovics elvette ellenfele adogatását, s ez az előny elégnek bizonyult a szett megnyeréséhez. Ehhez képest a második játszma minden tekintetben kiélezett játékot hozott, több ízben is maratoni játékokat láthatott a wimbledoni publikum. Ez többnyire annak volt köszönhető, hogy egyik játékos sem jeleskedett a fogadójátékban, így brék nélkül jutottak el a rövidítésig.

A rövidítésben Kovacevic végig vezetett, s noha Fucsovics többször is kapaszkodott, fordítani már nem tudott – egyenlített a szerb-bosnyák származású amerikai versenyző.

A harmadik játékrészben erődemonstrációt tartott a magyar teniszező, ellenállhatatlan játékkal 2:1-nél és 4:1-nél is elvette ellenfele adogatását, és ismét előnybe került összesítésben. Más kérdés, hogy a negyedik szettben ismét megismétlődött a második játékrészben látott „állóháború”, de ezúttal rövidítés nélkül: Kovacevic a lehető legfontosabb pillanatban, 6:5-ös vezetésnél vette el Fucsovics adogatását, kiharcolva a döntő játszmát.

Az ötödik játékrész hozta az egész találkozó legélvezetesebb küzdelmét, az első négy gém után a két játékos egymás után három bréket mutatott be – ebből Fucsovics kettőt vállalt magára, majd hibátlan adogatójátékkal tett rá még egy lapáttal, így karnyújtásnyira került a győzelemtől. A meccsben maradásért adogató Kovacevic ugyan hozta a kötelezőt, de csak elodázni tudta Fucsovics sikerét – a 33 éves magyar bejutott a második fordulóba, ahol a 38 éves, ugyancsak öt szettben nyerő Gael Monfils lesz az ellenfele.

 

PERCRŐL PERCRE

A modul betöltése eltarthat néhány másodpercig.

Legfrissebb hírek

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
11 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Fucsovicsnak az újabb bravúr már nem jött össze a tokiói tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 08:14

24 millió forintért vették meg Andy Murray egyik ütőjét

Tenisz
2025.09.24. 15:37

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30

Fucsovics a második selejtezőjét is megnyerte Tokióban, feljutott a főtáblára

Tenisz
2025.09.23. 08:55

Fucsovics győzelemmel kezdett a tokiói selejtezőben

Tenisz
2025.09.22. 08:15

Nyilvános vergődés – Malonyai Péter publicisztikája

Tenisz
2025.09.18. 23:33
Ezek is érdekelhetik