Udvardy Panna csak két játékot engedett ellenfelének, akivel vasárnap még együtt ünnepelt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.07.22. 21:41
null
Udvardy Panna továbbjutott Palermóban (Fotó: Imago Images)
Udvardy Panna 6:1, 6:1-re legyőzte Veronika Erjavecet a palermói WTA 125-ös tenisztorna első fordulójában, miután a szlovén játékossal vasárnap még együtt nyerte meg a párosok versenyét Jászvásáron.

A világranglista-138. Udvardy Panna már négyszer mérkőzött meg a nála két hellyel előrébb álló szlovén lánnyal, az egymás elleni mérlegük 2–2 volt, de ami ennél is érdekesebb, hogy vasárnap még együtt ünnepeltek, ugyanis párosban megnyerték a jászvásári tornát.

Ezt követően találkoztak a palermói viadal első körében, amelyben Udvardy 4:0-val kezdett, majd a 8. helyen kiemelt ellenfele csak nyolc (!) bréklabdát hárítva tudott szépíteni. Ezután Veronika Erjavecnek volt két lehetősége brékelni, de nem sikerült élnie velük, majd ismét elveszítette az adogatójátékát, ennek következtében pedig a szettet is.

A folytatásban a kaposvári születésű játékos 2:1-nél brékelt, aztán 4:1-nél ismét, így kiszerválhatta a mérkőzést. Ugyan Erjavecnek megvolt az esélye brékelni, Udvardy a negyedik meccslabdáját kihasználta, és 75 perc alatt továbbjutott. A 26 éves sportoló a következő fordulóban a szlovák Renáta Jamrichovával (WTA-305.) csap össze, aki ellen korábban még nem lépett pályára.

WTA 125-ös torna, Palermo (115 ezer dollár, salak)
Egyes, 1. forduló
Udvardy Panna–Veronika Erjavec (szlovén, 8.) 6:1, 6:1

Tenisz
2025.07.20. 16:18

Udvardy Pannáék nyerték meg a páros döntőt Jászvásáron

A magyar játékos első páros trófeáját szerezte meg a WTA Touron.

 

 

Legfrissebb hírek

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 9:56

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna búcsúzott az antalyai negyeddöntőben

Tenisz
2026.03.06. 11:56

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Indian Wells-i tenisztorna: Gálfi Dalma szerencsés vesztesként főtáblára jutott

Tenisz
2026.03.04. 12:47

Megosztja a női teniszezőket az ötszettes meccsek ötlete

Tenisz
2026.03.04. 11:00
Ezek is érdekelhetik