Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

K. Zs.K. Zs.
2025.06.10. 13:39
null
Fucsovics Márton a keddi mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton kedden két játszmában (7:5, 6:4) legyőzte a német Yannick Hanfmannt, és bejutott a nyolcaddöntőbe a Stuttgartban zajló, 751 ezer euró (303 millió forint) összdíjazású füves pályás tenisztornán.

A világranglistán 112. helyezett magyar játékos a selejtezőből került fel a 32-es főtáblára, amelynek első körében az ellenfél, a vele egyidős, 33 éves Yannick Hanfmann (135.) kezdett jobban – ez volt a harmadik egymás elleni csatájuk –, de a nyíregyházi teniszező az első szettben 3:5 után sorozatban négy játékot nyerve előnybe került.

A második szettben Fucsovics 1:1-nél brékelni tudott, és mivel riválisa a mérkőzés hátralévő részében még fogadóelőnyig sem jutott el, a 25 nyerőt ütő magyar 1 óra 36 perc alatt bejutott a nyolcaddöntőbe, ahol a francia Arthur Rinderknech (81.) lesz az ellenfele – pályafutása során először.

ATP-TORNA, STUTTGART (fű, 751 ezer euró)
1. forduló (a 16 közé jutásért)
Fucsovics Márton–Yannick Hanfmann (német) 7:5, 6:4

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Sinner megállíthatatlan Madridban, Zverev ellen írhat történelmet

Tenisz
8 órája

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open-döntős

Tenisz
15 órája

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Marozsán győzött, Fucsovics kikapott a madridi ATP-torna első fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 14:55
Ezek is érdekelhetik