Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

2025.06.08. 23:04
null
Bondár Anna kikapott a döntőben a Bariban rendezett, 115 ezer dollár (40.5 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A harmadik helyen kiemelt és a világranglistán 82. magyar játékos a vasárnapi fináléban a negyedikként rangsorolt és hat hellyel mögötte álló román Anca Todonival csapott össze, pályafutása során először. A húszéves rivális eddig három, míg a nyolc esztendővel idősebb Bondár két challengertrófeát gyűjtött.

Az olaszországi csata nyitószettjében a magyar játékos 2:5-nél két szettlabdát hárított, majd nagy küzdelemben megnyerte a rövidítést. A 69 perces játszmát követően a temesvári ellenfél 2:4-nél került brékelőnybe, majd végigvitte azt és kiegyenlített, aztán az utolsó felvonásban az döntött, hogy 4:4-nél Bondár elvesztette az adogatását. A fordulatos finálé 2 óra 56 percig tartott.

A Hajdúszoboszló SE sportolója eddig két trófeát gyűjtött a WTA Tour mögötti második vonalnak számító challenger-sorozatban: 2021-ben Buenos Airesben és tavaly Hamburgban ünnepelhetett.

WTA-CHALLANGER, BARI (115 000 dollár, salak)
DÖNTŐ
Anca Todoni (román, 4.)–Bondár Anna (3.) 6:7 (4–7), 6:4, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
15 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2026.09.26. 14:41

Bondárnak az elődöntő jelentette a végállomást Szöulban

Tenisz
2026.09.26. 11:53

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
2026.09.26. 07:32

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55