Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

2025.06.12. 16:53
null
Fotó: AFP
A Babos Tímea, Luisa Stefani páros a negyeddöntőben kikapott az 1.4 millió dollár (493 millió forint) összdíjazású londoni füves pályás tenisztornán a harmadik helyen kiemelt Ellen Perez, Csang Suaj ausztrál, kínai kettőstől.

A magyar, brazil duó a nyolc között a harmadik kiemelttel találkozott. Az 54 perces első játszmában brék nélkül jutottak el a felek a rövidítésig, amelyben a rivális egyetlen fogadóponttal többet szerzett, ez pedig elég volt a részsikerhez.

A második szettben Babosék 3:0-s hátrányból egyenlítettek, majd a végén megint rövidítés következett. Csangék öt játszmalabdát hárítottak, aztán az első meccslabdájukat beütötték, ezzel bejutottak az elődöntőbe. Az összecsapás 1 óra 57 percig tartott.

London, páros, negyeddöntő

Ellen Perez, Csang Suaj (ausztrál, kínai, 3.)–Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil) 7:6 (7–4), 7:6 (9–7)

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
16 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik