Gálfi nyerte a magyaros negyeddöntőt

2025.04.18. 18:03
null
Fotó: Getty Images
A magyar bajnok Gálfi Dalma legyőzte Udvardy Pannát a negyeddöntőben a portugáliai Oeirasban zajló, 168 ezer dollár (60 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A két magyar legutóbb a hónap elején csapott össze a spanyolországi La Bisbal d’Empordában rendezett challengeren, akkor Gálfi 6:0, 7:5-tel bizonyult jobbnak. Előzőleg még kétszer találkoztak nemzetközi tornákon, mindkét alkalommal 2018-ban: egy hódmezővásárhelyi ITF-tornán Gálfi a második szettben feladta a meccset, majd egy hónappal később Baján Udvardy két szettben győzött.

A két 26 éves magyar sérülés miatt nem volt jelen két hete a Vilniusban rendezett Billie Jean King-kupán, amelyen a válogatott nem jutott fel az Euroafrikai zóna I-es csoportjából.

A portugáliai meccs az esőzések miatt csaknem négyórás késéssel kezdődött, a kedvezőtlen körülmények miatt a nézőtér csaknem üres volt a Lisszabon külvárosában található Oeirasban. A meccs 2:2-ig rövid gémeket hozott, ám akkor a rangsorban 149. Gálfi csak 21(!) labdamenetet követően nyerte meg az adogatását. Ellenfele 4:5-nél szettlabdát hárított adogatóként, majd az izgalmas és fordulatos rövidítésben Udvardynak kettő, Gálfinak pedig további négy játszmalabdája volt, az utolsónál Udvardy kiütött egy tenyerest, így 1 óra 11 perc elteltével ellenfele került előnybe.

A folytatásban Gálfit vitte tovább a lendület, két brékkel hamar 4:0-ra meglépett, és innen már nem volt visszaút riválisa számára. A fordulatos találkozó 1 óra 50 percig tartott.

Gálfi a szombati elődöntőben a Bondár Annát búcsúztató orosz Jelena Prigyankinával (186.) vagy az amerikai Varvara Lepchenkóval (120.) találkozik.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
12 órája

Tenisz: Gálfi a nyolcaddöntőben búcsúzott Ljubljanában

Tenisz
2026.09.16. 16:58

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Udvardy Panna párosban kiesett Guadalajarában

Tenisz
2026.09.14. 23:31

Udvardy Panna győzelemmel kezdett a guadalajarai WTA-tornán

Tenisz
2026.09.14. 10:20

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2026.08.31. 19:05

Udvardy Panna nyolc helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.31. 12:08

Marozsán visszavághat Zhengnek, Fucsovics spanyol ellenféllel kezd a US Openen

Tenisz
2026.08.27. 20:45