Gálfi Dalma tornagyőztes lett Portugáliában

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.04.20. 14:21
Gálfi tornagyőztes lett Portugáliában (Fotó: Getty Images, archív)
Gálfi Dalma nyerte meg a portugáliai Oeirasban rendezett női tenisz challengertornát, miután a döntőben három szettben legyőzte az amerikai Katie Volynetset.

Gálfi remek játékkal jutott el az oeirasi döntőig, az addig vezető úton szettet sem veszített, és legyőzte Udvardy Pannát is.

A döntőben a második kiemelt Katie Volynetsszel találkozott, aki szintén játszmaveszteség nélkül jutott el a végjátékig. Gálfi az első szettben 1:1 után elbukta az adogatását, a saját bréklabdáival pedig nem tudott élni, így az amerikai játékosé lett a játszma. A második szettben viszont nagyot javult a magyar teniszező, az első öt játékot hozta, majd 5:1 után kiszerválta a játszmát.

A harmadik felvonásban Gálfi brékkel nyitott, és közel volt ahhoz, hogy kettős brékelőnybe kerüljön, ám 2:0-nál Volynets három bréklabdát is hárított, így hozta az adogatását. Gálfi azonban 3:1-nél ismét fogadóként nyert játékot, és mivel a saját szerváit biztosan hozta, megnyerte a döntőt.

A magyar teniszező pályafutása első challengertornáján diadalmaskodott, 2022-ben Franciaországban, április elején pedig Spanyolországban veszített döntőt.

TENISZ, WTA 125-ÖS TORNA, OEIRAS
DÖNTŐ
Gálfi (magyar)–Volynets (amerikai, 2.) 4:6, 6:1, 6:2

 

Legfrissebb hírek

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
3 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
22 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07