Udvardy és Fucsovics sem jutott főtáblára az Australian Openen

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 07:35
Fucsovics búcsúzott a selejtezőben (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton és Udvardy Panna is búcsúzott a selejtező második fordulójában a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 100. Fucsovics Márton kedden 6:4, 6:4-gyel búcsúztatta a 224. helyen álló spanyol Oriol Roca Batallát, majd másnap a portugál Henrique Rochával (174.) szállt szembe, pályafutása során először. A 20 éves ellenfél tavaly indult először Grand Slam-kvalifikációban, és kedden, a melbourne-i nyitó körben aratta első győzelmét.

A szerdai csata első játszmájában a 32 éves magyar – aki 2018-ban és 2020-ban is nyolcaddöntős volt az Australian Openen – kétszer is elvesztette az adogatását, miközben egyetlen bréklabdáig sem jutott el, így 34 perc elteltével már szetthátrányban volt. A folytatásban Rocha hárította a nyíregyházi sportoló bréklabdáját 2:1-nél, ezután viszont nem forogtak veszélyben a szervagémek, így a második felvonás rövidítésbe torkollott, amelyben végig a rivális volt jobb. A meccs 1 óra 44 percig tartott, a decemberi, balatonfüredi magyar bajnokságon döntős Fucsovics neve mellé 36 rontott ütés került a statisztikában, míg Rocháéhoz csak 20.

Ezzel egyébként megszakadt Fucsovics Grand Slam-sorozata, a 2017-es wimbledoni viadal óta megszakítás nélkül 29 GS-főtáblán szerepelt (29 mérkőzést nyert).


A nőknél a világranglistán 157. Udvardy Pannára a második fordulóban az ausztrál Destanee Aiava (195.) várt, és első meccsük az ellenfél váratlan fölényét hozta. A hazai kedvenc remekül adogatott, sorra hárította a bréklabdákat, a 26 éves magyar teniszező pedig kétszer többet hibázott nála. A második felvonás még simábban alakult, Aiava dupla brékkel 4:0-ra elhúzott, és a Melbourne-ben 2022-ben és 2023-ban főtáblás Udvardy ezután már csak egy játékot tudott hozni. A mérkőzés másfél órát tartott.

Mivel korábban Gálfi Dalma is kiesett a selejtezőben, az Australian Open vasárnap rajtoló főtáblás küzdelmeiben – alanyi jogon – csak Marozsán Fábián és Bondár Anna lesz ott.

AUSTRALIAN OPEN, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Henrique Rocha (portugál)–Fucsovics Márton (3.) 6:2, 7:6 (7–3)
Destanee Aiava (ausztrál)–Udvardy Panna 6:4, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
8 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
10 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
10 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
16 órája

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
18 órája

Bondár Anna 64. a teniszezők világranglistáján

Tenisz
20 órája

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik