Bardóczky Kornél: Az utolsó pontig küzdeni fogunk

2025.01.29. 20:02
Fotó: FB/MTSZ
Elszánt magyar válogatottat ígért a kanadai férfi teniszválogatott ellen Bardóczky Kornél magyar kapitány, akinek csapata a hétvégén lép pályára Montrealban a Davis Kupa-selejtezőn.

A szerdai sajtótájékoztatón a szakvezető köszönetet mondott a kanadai szövetségnek a vendéglátásért, majd elmondta: „Nagyon tiszteljük az ellenfelet, és Denis Shapovalov kiesésével semmit nem változik a hozzáállásunk, ne felejtsük el, hogy tavaly ugyanebben az összeállításban nyertek Korea ellen, veszélyes csapatuk van sok tehetséges fiatallal – utalt arra, hogy a világranglistán 53. Shapovalov hétfőn sérülés miatt lemondta a DK-szereplést. – Azt tudom mindenkinek ígérni, hogy az utolsó pontig küzdeni fogunk. Mindenki tudja rólam, hogy játékosként a Davis Kupa mennyire fontos volt nekem, ezt próbálom átadni a játékosoknak kapitányként. Nagyon jó közösséggé formálódott a csapatunk, melynek minden tagja egymásért is küzd, a fiúk hozzáállására nem lehet panasz.”

Az újonc Jilly Ádám azzal kezdte, hogy nagy megtiszteltetés a csapatba kerülni: „Minden percét élvezem a Davis Kupának, próbálok segíteni a srácoknak, és közben rengeteget tanulok tőlük. Fantasztikus érzés itt lenni, nagyon várom a találkozót” – mondta az Alfa TI játékosa.

Valkusz Máté közölte: „Bár az egyiptomi Davis Kupa-osztályozó óta nem játszottam sokat, folyamatosan készülök, és úgy érzem, hogy játékra készen állok, ha a kapitány bevet.”

A házigazdák Shapovalov helyére az egyesben 1017., párosban 128., újonc Cleeve Harpert nevezték. A 23. helyezett Felix Auger-Aliassime már korábban lemondta a DK-szereplést, így jelenleg Harper mellett Gabriel Diallo (85.), Vasek Pospisil (728.), Alexis Galarneau (176.) és Liam Draxl (183.) alkotja a nemzeti csapatot.

A magyaroknál Marozsán Fábián (58.), Fucsovics Márton (96.), Valkusz Máté (1093.), az újonc Jilly Ádám (1421.) és - az egyéni versenyekre koncentráló Piros Zsombort helyettesítő - Fajta Péter (524.) léphet pályára.

A magyar és a kanadai csapat szombaton és vasárnap vívja első párharcát egymás ellen a montreali IGA Csarnokban. A csata győztese továbbjut a szuperdöntő szeptemberi, 16 csapatos selejtezőjébe, míg a vesztesre osztályozó vár.

 

Legfrissebb hírek

Bardóczky Kornél: Idén is a feljutás a cél a Billie Jean King-kupában

Tenisz
2026.03.06. 16:13

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16

Tatabánya teniszközponttá válik: képösszeállítás a tenisz Davis-kupáról

Képes Sport
2026.02.14. 09:56

A magyarok a 17. helyre csúsztak vissza a Davis-kupában

Tenisz
2026.02.12. 19:48

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Davis-kupa: a magyar válogatott kiemelt lesz a csütörtöki sorsoláson

Tenisz
2026.02.10. 19:26

Bardóczky Kornél: Felvettük a versenyt, de megérdemelten nyertek az amerikaiak

Tenisz
2026.02.10. 09:09

„Ennél jobban nem is alakulhatott volna a hétvégénk” – Bob Bryan az amerikaiak tatabányai győzelme után

Tenisz
2026.02.09. 08:09
Ezek is érdekelhetik