Stollárék szetthátrányból harcolták ki a négy közé jutást a csiucsiangi tenisztornán

2024.10.31. 10:11
Stollárék a négy között (Fotó: Getty Images)
A Stollár Fanny, Katarzyna Piter páros a legjobb négy közé jutott a kínai Csiucsiangban zajló kemény pályás tenisztornán.

A negyedik helyen kiemelt magyar-lengyel duó a csütörtöki negyeddöntő első játszmáját tie-breakben elvesztette ugyan Szofja Lanszere és Kamilla Rahimova orosz kettőse ellen, a második szettben aztán egyenlített. 

A döntő rövidítésben harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva Stollárék megnyerték az 1 óra 47 percig tartó összecsapást. Ezzel bejutottak a legjobb négy közé, ahol már van magyar érdekeltségű páros: Bondár Anna és belga partnere, Kimberley Zimmermann a másik ágon szerepel. 

Bondár egyesben is érdekelt, a 16 között ma (csütörtökön) lép pályára az olasz Martina Trevisan ellen, aki két éve elődöntőt játszott a Roland Garroson. 

WTA 250-ES TORNA, CSIUCSIANG (kemény pálya, 259 ezer dollár összdíjazás)
Páros
Negyeddöntő
Stollár Fanny, Katarzyna Piter (magyar, lengyel, 4.)–Szofja Lanszere, Kamilla Rahimova (orosz) 6:7 (4–7), 6:4, 10–8 – döntő rövidítés

 

Legfrissebb hírek

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Serena Williams London után Berlinben is pályára lép

Tenisz
2026.06.05. 13:04

Simán megverte Kosztyukot, a 19 éves Andrejeva bejutott a Roland Garros döntőjébe

Tenisz
2026.06.04. 16:41

Arina Szabalenka: Legszívesebben azonnal abbahagynám a teniszt

Tenisz
2026.06.03. 18:26

Újabb óriási meglepetés a Roland Garroson: Szabalenka szettelőnyről kikapott a negyeddöntőben

Tenisz
2026.06.03. 15:57

Bejutott az elődöntőbe a Roland Garros lengyel meglepetésembere

Tenisz
2026.06.03. 13:39

Serena Williams Londonban és Berlinben is pályára léphet

Tenisz
2026.06.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik