A WADA is vizsgálja Jannik Sinner doppingügyét

2024.08.21. 13:35
A WADA is vizsgálja Jannik Sinner doppingügyét (Fotó: Getty Images)
Alaposan megvizsgálja Jannik Sinner ügyét a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), miután kiderült, hogy a férfi teniszezők világranglistáját vezető olasz játékos márciusban kétszer is pozitív tesztet adott az Indian Wells-i tornán.

Az idén Australian Open-győztes 23 éves teniszező elődöntős volt a kaliforniai viadalon, az itteni mintájában mutatták ki a tiltott anabolikus szteroidot. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) keddi bejelentése szerint azonban – noha a tornán gyűjtött pénzdíjától és pontjaitól megfosztották – nem függesztették fel a játékjogát, miután egy független bíróság megállapította: a szer nem az ő hibájából került a szervezetébe. Az indoklás szerint az egyik stábtagja saját magán alkalmazott egy vény nélkül kapható spray-t egy seb kezelésére, mialatt napi rendszerességgel masszírozta Sinnert.

A döntés ellen a WADA fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), s ahogy a montreali központú szervezet szerdán közölte: alaposan megvizsgálja az ügyet.

A keddi hír többeket is felháborított a sport, ezen belül a tenisz világában, a kanadai Denis Shapovalov például azt írta az X-platformon, hogy „különböző játékosok, különböző szabályok”, hozzátéve: el sem tudja képzelni, hogy mit éreznek most a hasonló vétségekért eltiltott sportolók.


 

Legfrissebb hírek

Alcaraz szettveszteség nélkül jutott tovább a US Openen, Szabalenka sem hibázott

Tenisz
2026.09.04. 22:51

Carlos Alcaraz több pihenőt tervez

Tenisz
2026.09.03. 12:38

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44

Marozsán Fábián búcsúzott a winston-salemi tenisztorna negyeddöntőjében

Tenisz
2026.08.28. 09:09

„Szép próbálkozás” – Roger Federer kizárta a visszatérését

Tenisz
2026.08.25. 13:43

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

A világelső Jannik Sinner kihagyja a US Opent

Tenisz
2026.08.21. 16:41

„Hatalmas hibát követtem el” – kokainozás miatt eltiltották Nick Kyrgiost

Tenisz
2026.08.19. 11:47