Tenisz: győzelmével Gálfi Dalma is főtáblás Wimbledonban

2024.06.27. 17:40
Gálfi Dalma két szettben győzött a selejtező harmadik fordulójában (Fotó: Getty Images, archív)
Udvardy Panna után Gálfi Dalma is feljutott a wimbledoni teniszbajnokság főtáblájára női egyesben.

 

A selejtező 18. kiemeltje a csütörtöki harmadik fordulóban a nyolcadikként rangsorolt szerb Olga Daniloviccsal (116.) találkozott, aki hiába áll 12 hellyel Gálfi (128.) előtt a világranglistán, az első játszmában nem tudott méltó ellenfele lenni a magyar teniszezőnek.

A 25 éves Gálfi Dalma az első szettben csupán egy játékot veszített el, és mindössze 23 perc alatt került játszmaelőnybe. A lendületét azonban nem tudta továbbvinni a folytatásra, és a szerb játékos 2:1-es vezetésénél elvette az adogatását. Gálfi ezt követően 3:4-nél visszabrékelt, majd a következő játékot semmi 40-ről fordította meg. A játszmáról rövidítés döntött, amelyben végig a magyar volt előnyben, s már 5–2-re is vezetett, de Danilovics 5–5-re és 6–6-ra is egyenlített. Aztán a szerb ismét elveszítette szerváját, Gálfi Dalma pedig 7–6-nál kiszerválta a szettet és a mérkőzést.

Ezzel eldőlt, hogy a főtábla pénteki sorsolásán négy magyar játékos lesz érdekelt, a nőknél Udvardy és Gálfi, míg a férfiaknál az egyaránt alanyi jogon főtáblás Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.

A selejtezőben Bondár Anna (93.) és Piros Zsombor (183.) az első körben búcsúzott.

WIMBLEDON
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
NŐI EGYES
Gálfi Dalma (18.)–Olga Danilovics (szerb, 8.) 6:1, 7:6 (8–6)
KORÁBBAN
Udvardy Panna (30.)–Gergana Topalova (bolgár) 6:1, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
2026.06.09. 23:21

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
2026.06.09. 15:38

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
2026.06.09. 10:39

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
2026.06.08. 12:55

Udvardy Panna a legjobb magyar női teniszező

Tenisz
2026.06.08. 09:52

Zverev megcsinálta, óriási mérkőzésen nyerte meg első GS-tornáját Cobolli ellen

Tenisz
2026.06.07. 19:53

Cseh-amerikai győzelem női párosban a Roland Garroson

Tenisz
2026.06.07. 13:41

Hetvenéves Wimbledon királya, az első világklasszis svéd teniszező, Björn Borg

Népsport
2026.06.06. 09:59
Ezek is érdekelhetik