Piros Zsombort 500-on kívüli ellenfél búcsúztatta a pozsonyi tenisztornán

Vágólapra másolva!
2024.06.12. 14:54
Piros Zsombor meglepő vereséget szenvedett Pozsonyban (Fotó: Getty Images)
Az ötödik helyen kiemelt Piros Zsombor váratlan vereséget szenvedett a Pozsonyban zajló, 121 ezer euró összdíjazású salakpályás challenger-tenisztorna nyitókörében.

A világranglistán 157. játékos szerdán a selejtezőből érkezett Alekszej Zaharovval csapott össze, aki az 506. helyen áll. Az orosz játékosnak labdája volt a 4:0-hoz, de Piros hét kettős hibája ellenére felzárkózott, csakhogy a rövidítésben ismét az orosz volt a jobb.

A második szettben a 24 éves magyar játéka teljesen szétesett, ekkor már csak 12 labdamenetet tudott megnyerni, és 1 óra 16 perc eltelével mehetett is gratulálni a hálóhoz, majd dühében eldobálta az ütőit és csuklószorítóit is.    

TENISZ
Challenger-torna, Pozsony
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Zaharov (orosz)–Piros (5.) 7:6 (7–1), 6:1

 

Legfrissebb hírek

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
9 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
Tegnap, 18:58

Autóbalesetet szenvedett Bardóczky Kornél, a Davis-kupa-csapat kapitánya

Tenisz
2025.12.25. 09:58

Öt magyar teniszező a legjobb 100-ban 2025 végén

Tenisz
2025.12.23. 06:51

Carlos Alcaraz több mint hét év után megválik az edzőjétől

Tenisz
2025.12.17. 14:23

Olaszország sorozatban harmadszor győzött a Davis-kupában

Tenisz
2025.11.23. 20:40

Marozsán Fábián elkezdte a felkészülést a következő szezonra

Tenisz
2025.11.21. 17:55

Davis-kupa: Spanyolország–Németország elődöntőt rendeznek majd

Tenisz
2025.11.20. 23:05
Ezek is érdekelhetik