Aus. Open: a harmadik kiemelt Pegula is búcsúzott, Cicipasz elődöntős

2023.01.24. 13:36
null
Viktorija Azarenka kiejtette Jessica Pegulát a negyeddöntőben (Fotó: Getty Images)
A világelső lengyel Iga Swiatek és a második kiemelt tunéziai Onsz Dzsabur után a harmadik helyen rangsorolt amerikai Jessica Pegula a negyeddöntőben búcsúzott a 76.5 millió dollár összdíjazású kemény pályás ausztrál nyílt tenisztornán, az Australian Openen, szoros első és sima második játszma után kapott ki a fehérorosz Viktorija Azarenkától. A férfiaknál viszont továbbjutott az elődöntőbe a harmadik kiemelt, a görög Sztefanosz Cicipasz három szettben győzte le a cseh Jirí Leheckát.

Nem kezdett jól az első két kiemelt búcsúja után a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott amerikai Jessica Pegula, hiszen Azarenka egy bréknek is köszönhetően rögtön 3:0-ra ellépett. Az amerikai 5:3 után szintén elvette a fehérorosz szervajátékát, de erre egy újabb brékkel válaszolt Azarenka és egy óra öt perces első játszmában nyert 6:4-re.



Pegula a második játszmában háromszor is elvesztette saját adogatásait, s bár egyszer ő is brékelt, Azarenka már az első meccslabdáját kihasználta, 6:4, 6:1-es sikerrel jutott a legjobb négy közé.



A fehérorosznak az elődöntőben a Jelena Ostapenkót legyőző kazah Jelena Ribakina lesz az ellenfele.

Sztefanosz Cicipasz elődöntős a férfiaknál
Sztefanosz Cicipasz elődöntős a férfiaknál

 

A férfi negyeddöntőben viszont továbbjutott a harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz. A világranglista negyedik helyén álló 24 éves teniszező Rafael Nadal és Casper Ruud búcsúja után Novak Djokovics mellett a végső győzelemre legesélyesebb versenyzővé lépett elő, s ennek megfelelően játszott az első szettben, hiszen 37 perc alatt hozta azt – egy bréknek is köszönhetően – 6:3-ra.

A második játszmában a világranglista-71. cseh már jobban megnehezítette Cicipasz dolgát, sőt, a görögnek öt bréklabdát is hárítania kellett, de a rövidítést jobban bírta és azt 7–2-re nyerve került kétszettes előnybe.

Lehecka a harmadik játszmában is megnehezítette Cicipasz dolgát, de 4:4 után a görög semmire nyerte szervajátékát, majd a mindent eldöntő gémben első meccslabdáját kihasználva nyert 6.3, 7:6 (7–2) 6:4-re.

 


 

Cicipasz a döntőbe jutásért a 18. kiemelt Karen Hacsanovval vív meg.

Érdekesség, hogy a keddi játéknapon összesen 43 108 néző tekintette meg a Rod Laver Arénában a mérkőzéseket, a napközbeni idősávban 19 171-en, az esi programban 23 937-en voltak a létesítményben.

 


 

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (76 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Azarenka (fehérorosz, 24.)–Pegula (amerikai, 3.) 6:4, 6:1

FÉRFI EGYES
NEGYEDDÖNTŐ

Cicipasz (görög, 3.)–Lehecka (cseh) 6:3, 7:6 (7–2), 6:4

Legfrissebb hírek

Az Australian Open után Indian Wellsben is Arina Szabalenka és Jelena Ribakina döntőzik

Tenisz
2026.03.14. 11:57

Tenisz: a Djokovicsot kiverő Draper mellett Swiatek is a nyolc között búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.13. 10:16

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

Indian Wells-i tenisztorna: Gálfi Dalma szerencsés vesztesként főtáblára jutott

Tenisz
2026.03.04. 12:47

Megosztja a női teniszezőket az ötszettes meccsek ötlete

Tenisz
2026.03.04. 11:00

Indian Wells: Gálfi a főtábla küszöbén a kínai ellenfél legyőzése után

Tenisz
2026.03.03. 08:25

Udvardy Panna maratoni csatában búcsúzott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.02.26. 12:15

Gálfi Dalma a nyolcaddöntőben búcsúzott az austini tenisztornától

Tenisz
2026.02.26. 08:01
Ezek is érdekelhetik