Tenisz: drámai mérkőzésen győzött Sztefanosz Cicipasz

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.16. 23:54
null
Szoros mérkőzést vívott Cicipasz és Medvegyev (Fotó: AFP)
Döntő szett tie-breakben sikerült győzedelmeskednie Sztefanosz Cicipasznak Danyiil Medvegyev felett a torinói ATP-világbajnokság Piros-csoportjának második fordulójában.

 

Az első játszmában azonnal lebrékelte ellenfelét a görög teniszező, és magabiztosan nyerte meg a szettet 6:3-ra.

A második felvonásban mindketten tartották az adogatásukat, a rövidítésig fogadóesélyhez sem jutottak. A rövidítés hihetetlenül izgalmasnak bizonyult, a görög három mérkőzéslabdát sem tudott kihasználni, Medvegyev pedig a negyedik szettlabdáját kihasználva tudott egyenlíteni (13–11).

A döntő játszmában 3:3-ig hozták az adogatásukat, ám ekkor Cicipasz megingott, Medvegyev pedig nem sokára a mérkőzésért adogathatott. Azonban 5:4-nél csupán 15-0-ig jutott el a tavalyi US Open győztese, Cicipasz visszajött a mérkőzésbe, és ismét tie-break döntött a játszma, és egyúttal a mérkőzés sorsáról.

A rövidített játékot dominálta a Roland Garros tavalyi döntőse, aki azt 7–1-re nyerte, így ő is egy győzelemmel és egy győzelemmel áll a csoportban, ahogy Andrej Rubljov is.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, TORINO
PIROS-CSOPORT, 2. FORDULÓ

Sztefanosz Cicipasz (görög, 2.)–Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 6:3, 6:7, 7:6
KORÁBBAN
Novak Djokovics (szerb, 7.)–Andrej Rubljov (orosz, 6.) 6:4, 6:1

Legfrissebb hírek

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
10 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
Tegnap, 14:57

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
Tegnap, 7:24

Babos és Stefani nagy csatában kikapott a montreali teniszversenyen

Tenisz
2025.08.01. 20:49

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
2025.07.31. 15:49

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
2025.07.31. 04:00

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30
Ezek is érdekelhetik