Tenisz: Bondár Anna győzelemmel kezdett Kolozsváron

Vágólapra másolva!
2022.10.10. 17:16
null
Bondár jól kezdett Kolozsváron (Fotó: AFP)
A Kolozsváron zajló negyedmillió dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna első fordulójában a világranglistán 62. helyet elfoglaló, a versenyen 8. helyen kiemelt Bondár Anna 74 perc alatt magabiztos, 6:4, 6:2-es győzelmet aratott a selejtezőből érkező, a világranglistán 129. orosz Elina Avaneszjan felett, s bejutott a legjobb 16 közé.

Hektikusan kezdődött a mérkőzés, hiszen Bondár, majd Avaneszjan is elvesztette első adogatójátékát. A folytatásban aztán mindketten stabilizálták szervájukat, s ugyan Bondárnak volt egy bréklabdája 3:2-es vezetésénél, az még kihasználatlanul maradt. A 25 éves magyar teniszező azonban az 5:4-es előnynél adódó bréklabdáját már kihasználta, így 6:4-re megnyerte az első játszmát 39 perc alatt a meglehetősen pontatlanul játszó orosz ellen.

A második szett is gyors brékváltással kezdődött, csakhogy az elsővel szemben ezúttal az orosz szervajátéka nem javult, Bondáré viszont igen, és a második brékje után elhúzott 4:1-re, s innen már nem okozott neki gondot a mérkőzés lezárása: 5:2-es előnyben fogadóként jutott három meccslabdához, és a másodikat megcsinálta – a hálóba nyesett Avaneszjan –, így 74 perc alatt került a második fordulóba.

A legjobb 16 között Bondár a francia Océane Dodin és a brit Harriet Dart mérkőzésének győztesével találkozik, és várhatóan szerdán lép legközelebb pályára.

„Tudtam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, mert ellenfelem a selejtezőben már két meccset lejátszott, én pedig az elsőt vívtam most. Próbáltam a saját erősségeimre koncentrálni a játék során, és úgy érzem sikerült is, hiszen nyertem, aminek nagyon örülök. Sokan talán nem tudják rólam, de édesapám erdélyi születésű, úgyhogy rengeteget járok errefelé, szinte második otthonomként tekintek a vidékre. Még nem tudom, hogy ki lesz az ellenfelem, holnap itt leszek, megnézem a mérkőzésüket és igyekszem felkészülni a győztesből” – fogalmazott Bondár a mérkőzés után a pályán nyilatkozva..

WTA 250-ES TORNA, Kolozsvár (kemény pálya, 251 750 dollár)
NŐI EGYES
1. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Bondár Anna (8.)–Elina Avaneszjan (orosz) 6:4, 6:2

Legfrissebb hírek

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a varsói tenisztornán

Tenisz
18 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
2025.07.29. 19:18

Marozsán Fábián könnyed győzelemmel kezdett Torontóban

Tenisz
2025.07.29. 08:30

Oszaka tíz hónap közös munka után elköszönt a sztáredzőtől

Tenisz
2025.07.28. 12:28

Marozsán és Bondár is rontott a világranglistán

Tenisz
2025.07.28. 09:33

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
2025.07.27. 22:34

Udvardy a negyeddöntőben búcsúzott Palermóban

Tenisz
2025.07.25. 22:45

„Csípős Fritzy” a kortársai nyomában – sztárportré Taylor Fritzről

Képes Sport
2025.07.25. 20:26
Ezek is érdekelhetik