Tenisz: Álomszerű lenne, ha Nadallal párosozhatnék – Federer

Vágólapra másolva!
2022.09.21. 08:22
null
Federer és Nadal a 2017-es Laver-kupán már párosoztak együtt (Fotó: AFP)
Noha régóta várható volt, mégis megdöbbentette a nemzetközi sportvilágot Roger Federer, amikor bejelentette, hogy az e heti Laver-kupa lesz pályafutása utolsó eseménye, amelyen mint játékos vesz részt, ezt követően pedig lezárja karrierjét. A 41 éves kiválóság a svájci közszolgálati hírügynökségnek elárulta: valószínűtlen, hogy egyes mérkőzésen pályára lépjen, sokkal inkább megeshet, hogy egy Rafa Nadal oldalán megvívott páros meccs lesz az utolsó fellépése.

Mint arról beszámoltunk, Roger Federer múlt héten bejelentette, hogy az e heti Laver-kupán szerepel majd utoljára profi játékosként, miután korábbi térdsérülése nem gyógyul megfelelően és akadályozza a teljes értékű felépülését.

Federer kedden a svájci közszolgálati hírügynökségnek elmondta: nem valószínű, hogy egy egyes mérkőzéssel zárná le a karrierjét.

„Az egyes nem valószínű, de az álomszerű lenne, ha Nadal oldalán egy párossal tudnám befejezni a karrierem. Nagyon boldog vagyok, hogy olyan pályafutást tudhatok magam mögött, amilyet, ám a mostani regenerációm során be kellett látnom, hogy olyasmit üldözik, aminek a megvalósulása sajnos többé már nem reális” – fogalmazott a svájci kiválóság.

„Sajnos a felépülésem az elmúlt hónapokban nem volt kielégítő, a legutóbbi vizsgálatok eredményei nem azt mutatták, hogy tovább javult volna a térdem állapota, úgyhogy azt mondtam magamnak, ennek vége. Megmondom őszintén, néhány könnycseppet le kellett nyelnem, amikor a múlt héten bejelentettem, hogy vége a pályámnak, de boldog vagyok, hogy egy újabb és fontos lépést tehettem meg az életemben. Azt ugyan még nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de a sportágamtól nem szeretnék elszakadni” – fogalmazott Roger Federer.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
18 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik