US Open: Udvardy drámai vereséget szenvedett a selejtezőben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 07:34
null
Udvary Panna szoros meccsen búcsúzott a US Opentől (Fotó: Török Attila)
Szoros mérkőzésen szenvedett háromszettes vereséget a világranglista 911. helyén álló orosz Varvara Flinktől a 60.1 millió dollár összdíjazású amerikai nyílt kemény pályás tenisztorna (US Open) selejtezőjének első fordulójában a világranglista 78. helyén álló Udvardy Panna.

A 25 éves orosz kezdett jobban, hiszen kétszer is elvette Udvardy adogatását és 31 perc alatt nyerte meg 6:2-re az első szettet, de a másodikban már a magyarnak jött ki a lépés és saját szervái megnyerése mellett kétszer is brékelni tudott, s ugyancsak 6:2-vel egyenlített.

A harmadik játszma viszont kiélezett küzdelmet hozott. Udvardy ugyan második adogatását elvesztette, 5:4-es hátránya után azonban brékelt, és tiebreakre hozta a mérkőzést, ezt viszont Flink bírta jobban, és bár Udvardynak 9–8-nál meccslabdája is volt, az orosz a rövidítést 12–10-re megnyerve győzte le három játszmában Udvardyt.

A selejtezőben korábban Jani Réka az orosz Anasztaszja Gaszanovát múlta felül, és a második fordulóban, augusztus 25-én, szerdán az ausztrál Astra Sharmával találkozik, míg a férfiaknál Piros Zsombor az első fordulóban kikapott az argentin Federico Delbonistól.

Bondár Anna (56.), Gálfi Dalma (91.) és Fucsovics Márton (96.) a főtáblán kezdi meg a US Open küzdelmeit.

US OPEN, NEW YORK (60.1 millió dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ

Flink (orosz)–Udvardy P. 6:2, 2:6, 7:6 (12–10)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár Anna a negyeddöntőben búcsúzott Hobartban

Tenisz
19 órája

Tenisz: elkerülték a sztárokat a mieink az Australian Open első körében

Tenisz
20 órája

Egy amatőr teniszező nyerte meg az egymillió dollárt az amatőr-profi versenyen

Tenisz
2026.01.14. 16:55

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 13:05

Aus. Open: túl korán örült, kiesett a selejtezőben az osztrák teniszező – videó

Tenisz
2026.01.14. 11:05

Bondár Anna nagy csatában jutott be a nyolc közé a hobarti tenisztornán

Tenisz
2026.01.14. 09:04

Udvardy Panna jobban van, elhagyta a kórházat

Tenisz
2026.01.13. 11:27

Fucsovics Márton győzelemmel kezdett Adelaide-ben, Gálfi Dalma kiesett

Tenisz
2026.01.13. 10:16
Ezek is érdekelhetik