Tenisz: Készen állok a Grand Slam-trófeára – Alcaraz

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 12:19
null
Carlos Alcaraz úgy gondolja, készen áll a Grand Slam-trófeára (Fotó: AFP)
Készen áll első Grand Slam-serlegének megszerzésére Carlos Alcaraz, aki a top 100 legfiatalabb tagjaként már hatodik a férfi teniszezők világranglistáján.

 

A 19 éves spanyol játékos vasárnap már idei negyedik ATP-trófeáját gyűjtötte be Madridban úgy, hogy legyőzte 21-szeres Grand Slam-bajnok honfitársát, Rafael Nadalt, a világelső Novak Djokovicsot, valamint az olimpiai és világbajnoki címvédő Alexander Zverevet is. Ezzel az ATP-sorozat 1990-es elindulása óta ő lett a legfiatalabb, aki három top 5-ös ellenfelet megvert ugyanazon a tornán.

„Készen állok arra, hogy Grand Slamet nyerjek. Ebben az évben ez a célom, keményen fogok dolgozni, és meglátjuk, ez mire lesz elég a Roland Garroson” – jelentette ki a murciai tinédzser, aki kihagyja az e heti, római versenyt, és mindent a jövő vasárnap rajtoló francia nyílt bajnokságra való felkészülésnek rendel alá.

Alcaraz – aki egy évvel ezelőtt még a 120. helyen volt – idei 31 mérkőzéséből csak hármat vesztett el, és karrierje eddigi öt fináléját megnyerte. Utóbbira a profik 1968-as beengedése óta előzőleg csak öten voltak képesek.

„Jó ütéseim vannak, de még sokkal jobbak is lehetnek. Mindenben fejlődni akarok, hiszen Rafa, Djokovics vagy Federer is folyamatosan azon dolgozik, hogy tovább javuljon a játéka” – fejtette ki a 2003-ban Roland Garros-győztes Juan Carlos Ferrero tanítványa.

Példaképe, Nadal 2005-ös berobbanása óta Alcaraz a legfiatalabb, aki már öt versenyt, illetve két 1000-es tornát megnyert, neki van a legtöbb (28) győztes meccse idén a mezőnyben, és a tehetségéről sokat elárul, hogy rajta kívül – a 42. dán Holger Rune személyében – mindössze egy tizenéves van a legjobb 100-ban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik