Indian Wells: Szinte ordítottam a fájdalomtól – a Nadalt legyőző Fritz

CS. B., MTICS. B., MTI
2022.03.21. 11:39
null
A döntő után azt mondta Taylor Fritz, hogy még életében nem érzett olyan fájdalmat, mint a mérkőzés előtt (Fotó: AFP)
Mint ismert, Taylor Fritz nyerte meg az Indian Wells-i kemény pályás tenisztorna férfiversenyét, miután a döntőben legyőzte Rafael Nadalt. A finálé után azt mondta az amerikai versenyző, hogy még életében nem érzett olyan fájdalmat, mint a mérkőzés előtt.

 

A negyedikként rangsorolt Nadal idén még veretlen volt a finálé előtt, sorozatban húsz meccsen – többek között az Australian Open döntőjében is – diadalmaskodott. Vasárnap azonban a huszadikként kiemelt Fritz kétórás találkozón, két szettben jobbnak bizonyult nála.

„Tökéletes mérleggel akartam belevágni a salakpályás szezonba – mondta a 21-szeres Grand Slam-győztes RafaelNadal. – Szomorú vagyok, mert igazából nem voltam olyan helyzetben, hogy igazán küzdhessek. Ez az érzés minden nap nehéz, de egy fináléban különösen fájó."

A 35 éves spanyol játékos a kaliforniai viadal előtt jelezte, hogy a lába már soha nem lesz százszázalékos, de tudja kezelni a helyzetet és bízik a testében. Vasárnap aztán újabb fizikai probléma nehezítette a dolgát, azt mondta, nehezen tudott levegőt venni, és egyelőre nem tudja, hogy miért. Kétszer is ápolást kért a meccs során.

A 24 éves Fritz pályafutása második tornagyőzelmét aratta az ATP Touron, ráadásul Andre Agassi 2001-es sikere óta ő az első amerikai bajnok Indian Wellsben, amelyet az ötödik GS-tornaként is emlegetnek. A döntő után azt mondta, még életében nem érzett olyan fájdalmat, mint a mérkőzés előtt, az elődöntőben összeszedett bokasérülése miatt majdnem nem is állt ki Nadal ellen.

„Egyszerűen hihetetlen, hogy játszani tudtam a fináléban. A hirtelen irányváltásoknál szinte ordítottam a fájdalomtól, de aztán sokat dolgoztunk a bokámon, és az edzőpályán már azt éreztem, hogy fogok tudni játszani. Aztán a meccs közben nem is hátráltatott a sérülés. Hihetetlen!” – fogalmazott a teniszező, hozzátéve: gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy kaliforniaiként győzni tudott Indian Wellsben, s még fel sem tudja fogni, hogy mit vitt véghez.

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS (8 584 055 dollár, kemény pálya)
DÖNTŐ
Fritz (amerikai, 20.)–Nadal (spanyol, 4.) 6:3, 7:6

(MTI)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09