Tenisz: Juhász Gábor távozhat a szövetségtől

KLEIN RONKLEIN RON
2020.12.17. 09:16
null
A szövetség vezetősége Sütő Csillának szavazott bizalmat, pedig Juhász Gábor is pályázott (Fotó: Dömötör Csaba)
Az elnökség egyhangúlag választotta meg a Magyar Teniszszövetség első női főtitkárát, így a kiváló szakember, Juhász Gábor távozhat a szervezettől.

 

A Magyar Teniszszövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy az elnökség a nyolc pályázó közül egyhangúlag Sütő Csillának szavazott bizalmat, így az MTK korábbi sportszolgáltatási vezetője, a Brüll Alfréd Akadémia igazgatója lesz január 1-jétől a szervezet első női főtitkára. A szövetség közleményében megköszönte a leköszönő főtitkár, Juhász Gábor február óta tartó munkáját, illetve mindazt, amit az elmúlt évtizedekben a magyar teniszsportért tett.

Juhász, aki talán a legjobb Magyarországon dolgozó edző, februárban vette át Richter Attila kétségkívül időszerű távozását követően a főtitkári pozíciót, előtte sportigazgatóként dolgozott a szövetségnél. Nem mellesleg 2015 januárja óta ő a női válogatott szövetségi kapitánya, ám hamarosan Babos Csaba váltja a kispadon – úgy tűnik tehát, hogy az elismert szakember minden tekintetben elköszön a szövetségtől.

Ez a tény önmagában nem meglepetés, hiszen a szervezet előző vezetőségét kritizáló Tiszta tenisz mozgalom korábban elhatárolódott mindenkitől, aki bármilyen aktív vagy passzív szerepet vállalt a súlyos működési anomáliákat hozó időszakban az MTSZ-ben. Juhász sportigazgatóként magas pozícióban dolgozott Szűcs Lajos elnök és Richter ténykedése idején, ám utóbbi gyakorlatilag élet és halál ura volt, több döntéséről még az elnökséget sem tájékoztatta, tehát nagy hibának tűnik „kifúrni” a kiváló edzőt csak azért, mert az előző vezetőség alatt (is!) szövetségi alkalmazott volt.

Megkerestük Juhászt, hogy mi a véleménye Sütő Csilla kinevezéséről, hiszen ő is pályázott a főtitkári posztra. Miután az 58 éves tréner koronavírusos, ráadásul nem csupán enyhe tünetekkel küzd, a személyes találkozó vagy a telefonos interjú helyett levélben válaszolt érdeklődésünkre.

„A szövetséggel két hatályos szerződésem van: egy határozatlan idejű főtitkári munkaszerződés és egy határozatlan idejű Fed-kupa szövetségi kapitányi megbízási szerződés – írta Juhász Gábor.Ezért is és az évek alatt rám rakódott vezetői professzionalizmus miatt is arról nyilatkozni, hogy az elnökség döntése mint Juhász Gábort hogyan érintett, nem tudok, hanem kizárólag mint az MTSZ tisztségviselője, aki a megbízójának érdekeit tartja szem előtt. Utódomnak a főtitkári kinevezéshez gratulálok. Ha Juhász Gábor természetes személy véleményére is kíváncsiak, arra vissza kell térnünk az MTSZ-szel meglévő szerződéses jogviszonyaim megszűnése utáni időpontban.”

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
8 órája

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik