Roland Garros: Nadal még nem döntött a közeljövőről

2020.10.12. 11:09
null
Az immár 20-szoros Grand Slam-torna-győztes klasszis nem tudja, indul-e a világbajnokságon (Fotó: AFP)
Rafael Nadal egyelőre nem tudja, játszik-e még ebben az évben valahol az után, hogy vasárnap 13-adszor is megnyerte a Francia nemzetközi teniszbajnokságot, ezzel pályafutása 20. Grand Slam-torna-győzelmét aratta.

 

„Nem tudom, hol lépek még pályára. Jelenleg azt sem tudom megmondani, hogy a következő hónapokban fogok-e még játszani egyáltalán” – mondta a 34 éves spanyol a párizsi döntőt követően, melyben 6:0, 6:2, 7:5-re legyőzte a világelső szerb Novak Djokovicsot.

Hozzátette: nem döntött még arról, hogy a hátralévő tornákat figyelembe veszi-e, vagy a következő év elejéig beiktat egy szünetet.

A férfiak versenyeit szervező ATP átalakított programja szerint november elején fedett pályás viadalt rendeznek Párizsban, a világbajnokságra pedig – amelyen az év legjobb nyolc játékosa vehet részt – november közepén kerül sor Londonban.

Nadal még soha nem nyerte meg a szezonzáró viadalt, ennek ellenére nem biztos abban, hogy ott lesz a brit fővárosban. Ahogy elmondta, ezt a családjával és a szakmai csapatával kell megbeszélnie a következő napokban, most azonban elsősorban nyugalomra vágyik.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (35 025 914 euró, salak)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Novak Djokovics (szerb, 1.)–Rafael Nadal (spanyol, 2.) 0:6, 2:6, 5:7

Legfrissebb hírek

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
17 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20