Tenisz: Konta Johanna heves szívverésre panaszkodott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.11. 10:15
null
Konta Johanna az első fordulóban búcsúzott (Fotó: AFP)
Két és fél órás küzdelemben biztosította helyét a nyolcaddöntőben Arina Szabalenka a 225 ezer dollár (65.9 millió forint) összdíjazású egyesült államokbeli tenisztornán, Lexingtonban.

A második helyen rangsorolt fehérorosz játékos három szettben verte az amerikai Madison Brengle-t.

A kiemeltek közül már hétfőn búcsúzott a magyar származású brit Konta Johanna, akit a cseh Marie Bouzková győzött le. A világranglistán 15. játékos a mérkőzés után közölte, a találkozó alatt heves szívdobogása volt, ezért ápolásra szorult az első játszmában.

„A pulzusszámom különösebb ok nélkül megemelkedett, nem volt hosszú labdamenetünk, nem lépett fel a tüdőmben oxigénhiányos állapot. Egyszerűen csak szapora lett a szívverésem, ettől szédülni kezdtem, muszáj volt odahívnom az orvost és a fizioterapeutámat” – magyarázta Konta, akit azonnal megvizsgáltak, de semmi komolyabb problémát nem találtak. Elmondta, beletelt némi időbe, amíg minden visszaállt a normális kerékvágásba, de később azért képes volt a játékra koncentrálni.

„Nem tudom, ez miért történik, de már korábban is előfordult. EKG-ra megyek, aztán megnézzük, milyen óvintézkedéseket kell tennünk. Könnyen lehet, hogy a következő egy évben semmi panaszom nem lesz, őszintén szólva nem aggódok” – jelentette ki a brit játékos.

TENISZ, WTA-TORNA, LEXINGTON
1. FORDULÓ (A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT)
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Brengle (amerikai) 6:1, 6:7 (5–7), 6:2
Bouzková (cseh)–Konta (brit, 3.) 6:4, 6:4
Linette (lengyel, 6.)–Davis (amerikai) 6:2, 6:3
Dzsabur (tunéziai, 8.)–McNally (amerikai) 6:2, 6:4
Brady (amerikai)–Watson (brit) 6:2, 6:1
Pegula (amerikai)–Zvonarjova (orosz) 6:1, 5:7, 6:4

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
10 órája

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
10 órája

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Arina Szabalenka sorozatban negyedszer döntős az Australian Openen

Tenisz
2026.01.29. 11:57

„Történelmi összecsapás előtt” – Kecskeméten tart előadást Bardóczky Kornél, Piros Zsombor és Sávolt Attila

Tenisz
2026.01.29. 09:41
Ezek is érdekelhetik