Tenisz: az ATP és a WTA bejelentette, törölték a kínai tornákat

MTI MTIMTI MTI
2020.07.24. 10:44
Törölték az őszre tervezett összes férfi és női tenisztornát Kínában.

A férfi, illetve női sorozatot szervező ATP és WTA pénteken közölte, hogy a kínai sporthatóság koronavírus-járvány miatti intézkedései révén ellehetetlenült a rendezés. A hivatal két hete jelentette be, hogy a 2022-es pekingi téli olimpia felkészülési versenyei, továbbá néhány „kiemelt esemény” kivételével idén már nem kerül sor nemzetközi sportrendezvényekre az országban.

Az ATP és a WTA néhány napja még azt tudatta, hogy tárgyalásokat folytat a kínai illetékesekkel, ám a pénteki tájékoztatás értelmében többek között a pekingi China Openre, a sanghaji 1000-es kategóriájú viadalra és a sencseni WTA-világbajnokságra sem kerül sor.

Mindkét szervezet hangsúlyozta, hogy folyamatosan dolgozik az új versenynaptáron, amelyet az ATP a következő két hétben mutat majd be.

Kedden a szervezők az utazási nehézségek, illetve a koronavírus ismételt terjedése miatt törölték az augusztus 14-től idénynyitónak szánt férfi versenyt Washingtonban. Ezzel eldőlt, hogy a férfiak legkorábban a US Open helyszínére áthelyezett cincinnati tenisztornán léphetnek pályára augusztus 22-től, míg az amerikai nyílt bajnokságot a tervek szerint augusztus 31-től rendezik.

A női tornák augusztus 3-án, a palermói versennyel térnek vissza.

A teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09