Tenisz: nincs újabb bravúr, Arn búcsúzott a budapesti tornán

2019.02.20. 13:22
A budapesti női tenisztorna főtáblájának 1. fordulójában búcsúzott a világranglista 443. helyén álló Arn Gréta, mivel döntő szettben kikapott az ötödik helyen rangsorolt Jekatyerina Alekszandrovától (64.).

A selejtezőben két bravúrgyőzelmet arató, 39 éves játékos az első szettben 1:1-nél brékelőnybe került, és bár 5:4-nél ellenfelének négy fogadóesélye is volt az egyenlítéshez, Arn kiszerválta a játszmát (6:4).

A második felvonás rosszabbul indult, rögvest elveszítette az adogatását, majd 1:4-nél újra, s az orosz könnyedén egyenlített (1:6). Alekszandrova a döntő szettben is jól jött ki a brékesőből, és 4:1-re újra ellépett. Ekkor Arn még visszajött 4:3-ra, majd 5:4-re is, de újabb sikeres fogadást már nem tudott bemutatni, így kiesett (4:6).

WTA-TORNA, BUDAPEST (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Alekszandrova (orosz, 5.)–Arn (magyar) 4:6, 6:1, 6:4
KÉSŐBB
17.35 körül: Stollár (magyar)–Brengle (amerikai)A selejtezőben két bravúrgyőzelmet arató, 39 éves játékos az első szettben 1:1-nél brékelőnybe került, és bár 5:4-nél ellenfelének négy fogadóesélye is volt az egyenlítéshez, Arn kiszerválta a játszmát (6:4).

A második felvonás rosszabbul indult, rögvest elveszítette az adogatását, majd 1:4-nél újra, s az orosz könnyedén egyenlített (1:6). Alekszandrova a döntő szettben is jól jött ki a brékesőből, és 4:1-re újra ellépett. Ekkor Arn még visszajött 4:3-ra, majd 5:4-re is, de újabb sikeres fogadást már nem tudott bemutatni, így kiesett (4:6).

WTA-TORNA, BUDAPEST (250 000 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ
Alekszandrova (orosz, 5.)–Arn (magyar) 4:6, 6:1, 6:4
KÉSŐBB
17.35 körül: Stollár (magyar)–Brengle (amerikai)

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
14 órája

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban

Tenisz
17 órája

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
20 órája

Djokovics tovább folytatta a Cicipasz elleni nagy sorozatát

Tenisz
2026.07.01. 23:01

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
2026.07.01. 19:08

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
2026.06.30. 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09
Ezek is érdekelhetik