Tenisz: Fucsovics a nehéz kezdés után sikerrel rajtolt Sydneyben

2019.01.08. 08:43
null
Fucsovics Márton továbbjutott Sydneyben (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton három szettben, 3:6, 6:3, 6:4-re nyert az ausztrál James Duckworth ellen a Sydneyben zajló 590 ezer dollár összdíjazású kemény pályás férfi tenisztorna első fordulójában.

 

Fucsovics Márton nem kezdett jól a világranglistán 238. helyen álló, a tornán szabadkártyával részt vevő James Duckworth ellen – a hetedikként kiemelt magyar 1:2-nél elveszítette adogatását, ami meg is pecsételte az első szettet, Duckworth ugyanis hozni tudta minden szervajátékát, így 33 perc alatt 6:3-ra megnyerte a szettet.

Babos Tímea az első fordulóban kiesett a hobarti versenyen.

A második játszmában 2:1-nél Fucsovicsnak hét bréklabdája is volt, utolsóval pedig élni tudott, elvette ellenfele adogatását, ráadásként az ausztrált a következő szervájánál is brékelte, így végül 33 perc alatt 6:3-ra behúzta a második szettet.

A mindent eldöntő harmadik játszmában Fucsovics kétszer is elvette Duckworth adogatójátékát – az ausztrál egyszer ugyan vissza tudott brékelni, de ez nem volt elég: Fucsovics Márton 6:4-re behúzta a szettet, egyúttal a mérkőzést is.

„Szetthátrányból fordítani mindig értékes – értékelt Facebook-oldalán Fucsovics Márton. – Küzdöttem foggal-körömmel. Mentálisan erős voltam végig, de testileg magam alatt voltam, a lábam nem mozgott úgy, ahogyan kellett volna, sok a nyolc óra időeltolódás. Remélem, napról napra jobb lesz.”

A legjobb 16 között Fucsovics az ausztrál John Millmannel csaphat össze, aki a 38. a világranglistán.

ATP 250-ES TORNA, SYDNEY (589 680 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Fucsovics Márton (magyar, 7.)–James Duckworth (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:4
Rubljov (orosz)–Pouille (francia, 6.) 6:2, 6:3
Seppi (olasz, 8.)–Chardy (francia) 7:5, 2:6, 6:4
García-López (spanyol)–Kudla (amerikai) 7:5, 6:4
Millman (ausztrál)–Tiafoe (amerikai) 4:6, 7:6 (7–5), 7:5
2. FORDULÓ (a 8 közé jutásért)
J. Thompson (ausztrál)–Daniel (japán) 3:6, 7:6 (7–5), 6:0

ATP 250-ES TORNA, AUCKLAND (589 680 dollár, kemény pálya)
EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Ferrer (spanyol)–Haase (holland) 6:2, 6:1
Statham (új-zélandi)–Csung Hjon (dél-koreai, 6.) 7:5, 6:3
Mayer (argentin)–Johnson (amerikai, 9.) 7:5, 6:3
Humbert (francia)–Cuevas (uruguayi) 7:5, 6:1
Gojowczyk (német)–Pella (argentin) 6:1, 3:6, 6:2

 

Legfrissebb hírek

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
3 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
Tegnap, 20:30

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54
Ezek is érdekelhetik