Aus. Open: Képesek vagyunk megnyerni a tornát – Babos és Fucsovics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.21. 16:55
null
Első számú férfi teniszezőnk első vegyes páros meccsének elején még izgult, de aztán felszabadult (Fotó: molcsapat.hu)
Babos Tímea és Fucsovics Márton szerint képesek megnyerni a Melbourne-ben zajló Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság vegyes páros versenyét.

A Mol csapat honlapján megjelent hétfői videointerjúban a Grand Slam-tornák történetének első színmagyar kettősének női tagja úgy fogalmazott: színvonalas mérkőzésen jutottak a második fordulóba magyar idő szerint szombat reggel, amikor 6:3, 4:6 után döntő rövidítésben 10–7-re bizonyultak jobbnak a Csang Suaj, John Peers kínai, ausztrál duónál.

A női párosban címvédő Babos – aki tavaly az indiai Rohan Bopannával az oldalán döntőt vívott vegyes párosban Melbourne-ben – kiemelte: előny számára, hogy párosban és vegyes párosban is van tapasztalata, és az is segítségükre van, hogy mintegy 15 éve ismerik egymást Fucsoviccsal.

„Örülök, hogy végre sikerült összeállni és nyerni is” – fogalmazott Babos.

Fucsovics hangsúlyozta: a találkozó elején még izgult, hiszen korábban nem játszott vegyes párost, de Babos mosolya és nyugalma kihatott rá is, így a folytatásban már felszabadultan tudott játszani. Mint mondta, jól kiegészítették egymást, és Babos jó tanácsokat adott neki. Kitért rá, hogy a lassabb női szervákat szoknia kellett.

Leszögezték: sokat jelentett számukra a magyar szurkolók támogatása.

„Telt ház előtt játszottunk, rengeteg magyar volt, és nagyon jó érzés volt, hogy a vegyes párosra ennyien kijöttek. Hisznek bennünk a szurkolók, hogy meg tudjuk nyerni a vegyes párost” – fejtette ki Fucsovics.

„Nálam nem kérdés, hogy tudunk nyerni” – tette hozzá Babos.

A kettős kedden lép pályára a nyolcaddöntőben magyar idő szerint 6 órától a másodikként rangsorolt Nicole Melichar, Bruno Soares amerikai, brazil duó ellen. Előtte Babosra még egy mérkőzés vár Kristina Mladenovic oldalán: a Raquel Atawo, Katarina Srebotnik amerikai, szlovén páros elleni negyeddöntő.

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
14 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
Tegnap, 7:00

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
2026.02.06. 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik