Tenisz: Egy Wawrinkától másként jön a labda – Fucsovics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 08:34
null
Fucsovics nem lejtett örömtáncot a győzelme után (Fotó: Facebook)
Egy bravúros győzelem és egy szoros vereség – ez volt Fucsovics Márton mérlege a genfi férfi tenisztorna csütörtöki napján. A magyar teniszező előbb a negyeddöntőben 6:4, 6:0-ra megverte Stan Wawrinkát, majd az izraeli Jonathan Erlich oldalán két szettben kikapott párosban. A játékos a hivatalos szurkolói Facebook-oldalnak adott interjút a mozgalmas napot követően.

 

Fucsovics – aki a Wawrinka elleni sikerrel az 53. helyre léphet előre a világranglistán – azt mondta, ezúttal nem játszott annyira nagyon jól, mint az előző két meccsén.

„A szerváim és talán a tenyereseim sem jöttek úgy, mint az első két fordulóban, meg aztán a másik oldalon mégis Wawrinka állt, akitől másként jön a labda, mint a hatvan-hetvenedik helyezettől. Aztán az első szettben négy-négy után nagyon belelendültem, onnantól kezdve egyetlen ritörnt sem rontottam el, és zsinórban nyolc játékot nyertem meg” – nyilatkozta.

Elárulta, hogy nagyon tartott ellenfele fonákjától, de a mérkőzés közben úgy érezte, hogy onnan nem kerülhet bajba. „Wawrinka a szülővárosában, a saját szurkolói előtt játszott, és bár nagyon örültem a győzelemnek, nem érdemelte volna meg, ha nagy örömünnepet lejtek a pályán” – mondta, hozzátéve, hogy Wawrinka a meccs végén a hálónál annyit mondott neki: „Ez szép győzelem volt, csak így tovább.”

„Az első ATP-elődöntő egy újabb mérföldkő. Inkább ezt jelentette a csütörtöki győzelme Marcinak, nem feltétlenül a játéka színvonala volt kiemelkedő – értékelt Sávolt Attila, Fucsovics edzője. – Nem is igazán volt szüksége jobb játékra (az adogatásai például messze nem úgy működtek, mint eddig), Wawrinka tényleg gyenge teljesítményt hozott, ezt őszintén el lehet ismerni. Számítottunk is rá, hogy egymás utáni napokon nem fog tudni jól játszani a sok kihagyás miatt, szerdán Donaldson ellen lényegesen jobb teljesítményt nyújtott. Persze az is igaz, hogy Marci sokkal taktikusabban játszott Wawrinka ellen. Agresszív volt, amikor agresszívnek kellett lennie, és türelmes volt, amikor türelmesnek kellett lennie, hagyta hibázni Wawrinkát.”

„A kulcs az első játszmában négy négynél volt, amikor Marci megértette és megérezte, hogy a fogadásai során, ha stabilabban pályára hozza a labdát, a labdamenetekben sokkal jobb ellenfelénél. Illetve természetesen a második szett második játékának kimenetele volt döntő fontosságú. Fejben sokkal jobb Marci, mint az elmúlt hetekben, talán helyükre kerülnek a dolgok, a csütörtöki meccs inkább papíron volt nehéz, de ezt a részét nagyszerűen kezelte mentálisan” – folytatta a tréner.

„Szerintem a két évvel ezelőtti közös edzésük emléke mindkét játékosban benne volt. Az elődöntő sokkal nagyobb feladat lehet, Johnson tenisze ellen nehéz játszani. Tisztán megvan a taktika, kérdés, hogy mennyire tudja ezt Marci véghezvinni, illetve döntő lesz, melyik játékos adogat majd jobban. A Roland Garrosszal pedig még egyáltalán nem foglalkozunk, természetesen láttuk a sorsolást és én trükkös, kifejezetten nehéz első fordulót várok, de egyelőre nem ez a téma” – tette hozzá Sávolt.

Fucsovics legközelebb péntek délután a 6. helyen kiemelt amerikai Steve Johnsonnal találkozik, míg a francia nemzetközi bajnokság első fordulójában a kanadai Vasek Pospisillel csap össze.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
4 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
19 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
20 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
21 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik