Túl a számokon – Malonyai Péter jegyzete
Tudom, hogy mostanság csak a győzelem érdemel dicshimnuszt a sportban – nálam nem feltétlenül. Én bizony leragadtam ott, hogy a felek igazi sportemberként, erejüket nem kímélve küzdjenek meg egymással pillanatról pillanatra, függetlenül az előzményektől, a körülményektől, az esélyektől.
Nos, ennek alapján megemelem a kalapom a magyar Davis-kupa-csapat előtt. Köszönöm nekik, hogy visszahoztak valamit a múltból, nem a statisztikákra, hanem az érzelmekre építettek.
Nos, ennek alapján megemelem a kalapom a magyar Davis-kupa-csapat előtt. Köszönöm nekik, hogy visszahoztak valamit a múltból, nem a statisztikákra, hanem az érzelmekre építettek.
| Fucsovics négy szettben kikapott Goffintől, Belgium nyerte a párharcot |
Miközben nem teniszmeccset láttam, hanem valódi sportesemény szemlélője lehettem – remélem, értik, sőt érzik a különbséget.
Ne feledjük, ez a Davis-kupa nyolcaddöntőjében történt, a világ legjobb tizenhat teniszcsapata között. Ahol a számok (ranglistahelyezések) alapján nem feltétlenül van helyük a magyar teniszezőknek, ám csapatversenyről van szó, ahol a csapat, sőt a CSAPAT legalább olyan fontos összetevő, mint az ilyen vagy olyan rangsor. És ebben a kategóriában a hétvégi vereségtől függetlenül az oroszok elleni bravúr után újra továbbjutottak a magyar fiúk. Éppen emiatt jó esélyük van rá, hogy ősszel, a világcsoportban maradásért küzdve újra sikerrel járjanak.
Érdemes figyelni a játékosok nyilatkozatait is. A páros után Fucsovics megköszönte Balázsnak, hogy a nehéz pillanatokban úgymond húzta magával, Balázs arról beszélt, hogy ha a vasárnapi első egyes után marad még esély, talán jobb lenne, ha a pihentebb Piros Zsombor játszana helyette. Tehát az esetleges siker érdekében még magát is kihagyná a csapatból.
Nos, Piros végül tét nélküli meccsen léphetett pályára, ám ahogy a végeredmény, úgy ez sem lényeges. A fontos, hogy csapatunk van – pályán és pályán kívül együtt van a társaság.
Csapatunk a talán legkeményebb egyéni sportágban.
Mi ez, ha nem siker a javából?
Legfrissebb hírek

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete
Úszás
Tegnap, 0:15

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete
Európa-liga
2026.08.12. 23:14

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete
Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete
Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete
Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete
Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete
Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25
