Tenisz: Kyrgios továbbra is főállású edző nélkül készül

Vágólapra másolva!
2017.12.20. 12:32
Továbbra is főállású edző nélkül készül Nick Kyrgios ausztrál teniszező.

A botrányairól is elhíresült 22 éves tehetség kevesebb mint egy hónappal a soron következő Grand Slam-torna, az ausztrál nyílt teniszbajnokság előtt úgy fogalmazott, hogy eddig sem volt főállású trénere, és nem érzi szükségét, hogy legyen.

„Elég sokra vittem egyedül is az elmúlt három évben, tizenharmadik voltam a világranglistán, és nem tudhatom, hogy ha valakit felbérelnék, az nem csak a pénzért foglalkozna-e velem” – nyilatkozta Kyrgios, akinek a munkáját a francia Sebastian Grosjean segítette „részmunkaidőben” az utóbbi időben.

A 2017-es világranglistán 21.-ként zárt ausztrál játékos hozzátette, a téli szünet alatt háttérbe szorította szenvedélyét, a kosárlabdát, és a korábbinál több időt töltött az edzőteremben, hogy megfelelő állapotban várja a szezonrajtot.

Kyrgios a január 15. és 28. között megrendezendő Australian Open előtt Brisbane-ben versenyez, valamint a sérülésből visszatérő Novak Djokoviccsal bemutatómeccset is vív Melbourne-ben.

Legfrissebb hírek

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
3 órája

Jól kezdett, de kiesett Bondár Anna a római tenisztornán

Tenisz
2025.05.07. 18:22

Gálfi Dalma: Bőven van még bennem, nem ragadok meg itt

Tenisz
2025.05.07. 10:54

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2025.05.06. 17:57

Gálfi Dalma: A siker kulcsa, hogy elengedtem a nevem mellett lévő világranglistaszámot

Tenisz
2025.05.06. 10:07

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2025.05.05. 14:29

Casper Ruud nyerte meg a madridi ATP 1000-es tornát

Tenisz
2025.05.04. 21:32

Piros Zsombor tornát nyert Csehországban

Tenisz
2025.05.04. 13:37
Ezek is érdekelhetik