Tenisz: „Célunk, hogy Fucsovics megszilárdítsa a helyét a top százban”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.31. 17:44
Fucsovics Márton edzője, Sávolt Attila szerint a világranglistán karriercsúccsal 84. helyen álló magyar férfi teniszező számára az lesz a cél, hogy a legjobb száz között zárja a következő évet is.

„Jövőre az a célunk, hogy Marci megszilárdítsa a helyét a top százban, de egy teniszezőnek az egyéni csúcs megdöntése is mindig motivációt jelent” – mondta a szakember az M4 Sportnak, majd hozzátette: Fucsovics az év második felében nyújtott teljesítményével bizonyította, hogy „egyértelműen helye van top százban”, viszont a jövőben is minden mérkőzésére maximális koncentrációra van szükség tőle, ami a mostani előrelépésnek is ez az egyik alapfeltétele volt. „Jövőre az a célunk, hogy Marci megszilárdítsa a helyét a top százban, de egy teniszezőnek az egyéni csúcs megdöntése is mindig motivációt jelent” – mondta a szakember az M4 Sportnak, majd hozzátette: Fucsovics az év második felében nyújtott teljesítményével bizonyította, hogy „egyértelműen helye van top százban”, viszont a jövőben is minden mérkőzésére maximális koncentrációra van szükség tőle, ami a mostani előrelépésnek is ez az egyik alapfeltétele volt.

„Óvatosan kell azzal bánni, ha valaki bekerül a top százba. Sok ugyanis az olyan játékos, aki Marcihoz hasonlóan betör a 70–80. helyre, aztán egy évvel később visszaesik a 150–160. hely környékére” – mondta az edző, aki szerint Fucsovicsnak legalább olyan nehéz feladat lesz ezen a szinten stabilan megragadnia, mint idáig eljutnia.

Az edző hangsúlyozta: a további előrelépésnek már teljesült az egyik feltétele, hiszen az első száz hely valamelyikének elérése a világranglistán egy teniszezőnek mindig „lélektani határ”. Sávolt reményét fejezte ki, hogy 2018-ban Fucsovics mind a négy Grand Slam-viadalon alanyi jogon lesz főtáblás, míg a nagyobb ATP-versenyek hetven-nyolcvan százalékán szintén nem kell majd selejtezőt játszania.

Sávolt Attila 2016. januárban kezdett el foglalkozni Fucsoviccsal, és két év közös munkát kért arra, hogy kiderüljön: működőképes és eredményes-e ez az edző-játékos felállás.

„Ezt a két évet szántam arra, hogy az emlékeim szerint akkor a világranglistán 230. hely körül lévő Marci 2017 végére megközelítse a top százat” – árulta el a tréner. Kiemelte, hogy ez az időszak „egy tudatosan megtervezett edzés- és versenymunka eredménye”.

„Mindenben, így fizikailag, mentálisan, játékintelligenciában és technikában is előbbre kellett lépnie, és kell még ezután is, hiszen képesnek tartom őt a további fejlődésre” – mondta Sávolt a játékosáról. Hangsúlyozta: a külső szemlélő szempontjából alighanem Fucsovics pályán való viselkedése, mentalitása változott meg a leginkább.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Bondár Anna elvesztette a döntőt Bariban

Tenisz
2025.06.08. 23:04
Ezek is érdekelhetik