Tenisz: edzője szerint Nadal még sokáig a csúcson lehet

MTI MTIMTI MTI
2017.09.13. 10:33
A világelső teniszező, Rafael Nadal edzője, Carlos Moyá úgy véli: ha egészséges marad, tanítványa még évekig ott lehet a világ élvonalában.

A 31 éves spanyol játékos idén két Grand Slam-tornát is megnyert: előbb a Roland Garroson, majd vasárnap New Yorkban, a US Openen diadalmaskodott, emellett az Australian Openen döntőt játszott.

Moyá – maga is korábbi világranglista-vezető – tavaly decemberben csatlakozott Nadal edzői stábjához, és nagy szerepe van abban, hogy a teniszező karrierje új lendületet vett. Az utóbbi két évben a mallorcai játékost több sérülés és formahanyatlás hátráltatta, vissza is esett az ATP rangsorában, azonban az idén ismét a régi Nadalt láthatták a sportág szerelmesei.

„Ha egészséges marad, nem sérül meg, olyan motivált lesz, mint most, és úgy törődik magával, ahogy most, akkor még évekig beszélünk majd Rafáról – fogalmazott Moyá az ATP honlapján. Hozzátette: Nadal olyan játékos, aki tinédzserként is rekordokat döntött, és most, veteránként is ezt teszi – Ilyet nem mindennap látni a tenisztörténelemben.”

Moyá szoros barátságot ápol Nadallal, s mint fogalmazott, már semmi sem lepi meg vele kapcsolatban.

„Mindig a legjobbját nyújtja. A történelem egyik legjobb játékosáról beszélünk, vakon bízom benne” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09