US Open: Nadalt zavarta a zaj, Federer a hátát óvta

Vágólapra másolva!
2017.08.30. 13:36
Rafael Nadalt zavarta a zaj, Roger Federer a fájós hátát féltette a New Yorkban zajló amerikai nemzetközi teniszbajnokság első fordulójában, amelyből azért mindkét játékos továbbjutott.

„Túl nagy volt a zaj” – adott magyarázatot Rafael Nadal az első szettben nyújtott visszafogott játékára. Az Arthur Ashe Stadion tetejét az eső miatt be kellett húzni, viszont a 23 771 néző befogadására alkalmas létesítmény még a topjátékosok számára is különös atmoszférát jelentett.Rafael Nadal az első szettben nyújtott visszafogott játékára. Az Arthur Ashe Stadion tetejét az eső miatt be kellett húzni, viszont a 23 771 néző befogadására alkalmas létesítmény még a topjátékosok számára is különös atmoszférát jelentett.

„Megértem, hogy ez egy show, de azért zárt helyen kicsit szigorúbban kellene kezelni a zajt” – mondta a spanyol teniszező, aki 7:6 (8–6), 6:2, 6:2-re győzte le a szerb Dusan Lajovicsot.

Roger Federer nagy riválisánál sokkal nehezebb mérkőzésen, öt szettben győzte le a 19 éves amerikai Frances Tiafoe-t.

„Egy kicsit lassan kezdtem, miközben Frances már az elejétől jól játszott. Talán túlságosan is féltettem a hátamat, amivel ez elmúlt hetekben bajlódtam, de aztán képes voltam elengedni ezt az érzést” – nyilatkozta a győzelem után Federer. A svájci szerint egy ötszettes mérkőzés olyan, mintha pénzfeldobás döntene: „ezúttal nekem jött be”.

Ugyanakkor hozzátette: ötjátszmás meccset viszont csak olyan teniszező tud megnyerni, aki minden szempontból rendben van.

„Ez nagy önbizalmat ad a fizikai állapotomat és a játékomat illetően egyaránt.”

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
9 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
12 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
12 órája

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
Tegnap, 0:06

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.20. 23:09

Coco Gauff néhány nappal a US Open rajtja előtt szakított edzőjével

Tenisz
2025.08.20. 20:10

Bravúr! Fucsovics legyőzte a második kiemeltet Winston-Salemben

Tenisz
2025.08.19. 22:38

Piros Zsombor bejutott a második fordulóba a US Open selejtezőjében

Tenisz
2025.08.19. 22:00
Ezek is érdekelhetik